15.

Csendben ültünk a konyhában, egymással szemben, úgy szorongattam a kezemben a gőzölgő kávét körülölelő bögrét. Fogalmam sem volt, hogy minek is szemeztem azzal a fránya kávéval, nem szerettem a kávét, mindig inkább teát ittam és ez neki is feltűnt, de nem tette szóvá, csak megcsinálta nekem a forró italt, hogy értetlenül méregethessen, miközben meg sem kóstoltam azt. Mindenhol megakadt a tekintetem, ahol csak lehetett, körbenéztem a konyhán, amit szerintem csukott szemmel, álmomból felriadva is le tudtam volna írni, de rá nem néztem. Nem mertem, pedig vonzotta a tekintetem tincseinek vörös árnyalata, ahogy megcsillant rajta a fény. Jól állt neki ez a szín, nem úgy, mint nekem. Égett az arcom, szinte lángolt, ahogy a fülem is, valaki valahol biztosan nagyon szid, lehet, hogy épp ő az, csak magában tombol, amiért becsöngettem hozzá és csak rabolom az idejét a némaságommal.

 - Sehun, akarsz is valamit vagy csak bámulod azt a kibaszott kávét?

Összerezdültem a hangjára, olyan sértően csengett a fülemnek az eddigi csend után.

 -  Sejthettem volna... Inkább menj haza, miután megittad. Azt se tudtam, hogy szereted a kávét...

 - Nem szeretem - nyögtem ki az első értelmes mondatomat, amióta beléptem Baekhyun lakására.

 - Akkor minek kérted? - állt fel ingerülten az asztaltól és hangosan hátraküldve a széket, becsörtetett a szobájába, bevágva az ajtót, amiben megremegett az üveg.

Szenvedő mozdulatokkal szedtem össze a bátorságomat, hogy utána induljak. Hatalmasat sóhajtva nyomtam le a kilincset, a lehető leghalkabban nyitva be hozzá, majd ahogy megláttam, hogy fejjel lefelé temetkezett a párnáiba, a takarót is magára húzva, egy kicsit bátrabban léptem közelebb hozzá. Leültem az ágya szélére, hallottam a sóhaját, mikor tudatosult benne, hogy bejöttem hozzá, de most nem fog érdekelni, mert ha már eddig eljöttem, nem fogom itt befejezni a dolgot és újra megfutamodni.

 - Azért kértem kávét, mert olyan kibaszottul félek, hogy még a teát is eltévesztettem lányos zavaromban - kezdtem bele és kezemmel a takaró alá nyúlva kutattam a feje után, amire nem igazán volt szükség, mert lerántotta magáról a védő burkolatként szolgáló anyagot és csúnyán méregetett.

 - A lófaszt a seggedbe, ha már kigondoltam! - csattant a pofon az arcomon, majd Baekhyun ismételten eltűnt a takaró alatt - Ha megkérhetnélek, húzz ez innen és ne szórakozz velem tovább, mert többet nem viselek el én se...

 - Pont ezért jöttem, meg akarom beszéli normálisan a dolgokat veled - simítottam meg a sajgó bőrömet, mire Baek újra előbukkant - Történt egy-két dolog, amióta nem találkoztunk és rájöttem, hogy ezt nem így kellett volna csinálni...

 - Csak azt ne mondd, hogy ehhez kellett segítség is, mert magadtól nem jöttél rá, hogy egy seggfej módjára viselkedtél velem - a szemei villámokat szórtak.

 - Igazából pont így volt...

- Na jó Sehun, ebből így kurvára elegem volt és szeretném... Nem, azt akarom, - nyomta meg a hangsúlyt - hogy kibaszottul húzd el innen a segged a lakásomról! - kelt ki magából, ordított és egy pillanatra összerezzentem, mert nagyon régen nem láttam így tombolni őt.

Viszont ha most megfutamodok, akkor talán soha többé...

- Szeretsz te engem egyáltalán?

Bólintottam.

- Akkor miért hagytál elmenni, Sehun?

Csak néztem őt, ahogy meredten bámult rám, várva a válaszomra, de az sokkal nehezebben jött.

- Azért, mert... Nem tudom. Csak ártok neked, tudod? Mindig csak bántalak és néha, néha... Elgondolkozok ezen és utálom magam érte, de nem vagyok képes abbahagyni. Te mégis szeretsz engem és én kihasznállak, jobbat érdemelsz nálam! - felpattantam az ágyról, mire már nyitotta is a száját, hogy belekezd a mondandójába, de nem hagytam - Mikor elmentél, láttalak összetörni, de tudod, néha fájdalmat kell okoznod valakinek, hogy segíthess rajta. Baek, tartozom neked azzal, hogy majdnem térden állva kérjek bocsánatot, mert mindezek ellenére én szeretlek téged és... - hadartam el, de a végére csak azt vettem észre, hogy Baekhyun arcára kiült egy ellágyult mosoly, a szemei könnytől csillogtak, a következő pillanatban pedig ajkaival fojtotta belém a szót.

Éhesen mart az ajkaimra, nem hagyva szóhoz jutni, levegőért is éppen kapkodnom kellett, de komolyan, nem bántam. Valahogy annyira jóleső érzés járt át, hogy az sem érdekelt volna, ha ott fulladok meg Baekhyun ajkain csüngve. Azért ez egy kicsit ijesztő...

 - Baekhyun... - szólítottam meg, mikor végre elszakadt a számtól, kipirult arcát fürkésztem, ő pedig lesütve szemeit szuggerálta a padlót - Mondd, Baekhyun...

 - Ha azt akarod kérdezni, hogy megbocsájtok-e... - vonásait egy pillanat töredéke alatt rendezte, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem, gyomrom akaratlanul is megremegett, hatalmasakat bukfencezve, a víz pedig azonnal kivert - A válaszom igen. De nem fogom neked elfelejteni azt, amit tettél, így remélem, a jövőben jobban átgondolod, hogy mit művelsz az aktuális partnereiddel...

Lesokkolva álltam előtte, fogalmam sem volt, hogy ez most jót jelent nekem és megkönnyebbülhetek, amiért nem basztam el teljesen mindent vagy épp most kellene elkezdenem aggódni, mert Baek már-már utalt arra, hogy nem hajlandó velem újra kapcsolatot kezdeni.

Némaságba burkolóztunk, én feldolgoztam a hallottakat, ő pedig nyilván valami reakciót várt tőlem, ami elmaradt tekintettel arra, hogy megint kibaszottul nem értettem, hogy mégis hányadán állunk így a dolgoknak. Komolyan mondom, valaki verjen agyon most...

- Akkora egy barom vagy.

Mire odakaptam a tekintetemet, már Baekhyun nem figyelt azokkal a gyönyörű szemeivel, rózsaszín ajkain jele sem volt az előbbi mosolyának, csak egy cinikus horkantást hallatott, nem többet, hogy utolsó két mondatát intézze hozzám.

- Bizonyíts Sehun. Most pedig menj el innen.

- Mit tehettem volna?

Felháborodva tártam szét a karjaimat, ahogy Junmyeon hyung és Lu a kezükbe temetett arccal ültek hyung kanapéján, hallgatva másnap a sztorimat a Baekhyunnál töltött percekről. Yixing, aki addig idegesítően szürcsölt egy dobozos almalevet a hozzá járó szívószállal, hirtelen abbahagyta az ivást, majd megrázogatva a kiürült dobozt, vállat rántva kidobta azt. Mozdulatait követtem szememmel, végül mellém sétált, helyet foglalva a fotel karfáján, lazán átkarolva a vállaimat és mutatóujját felemelve vett egy nagy levegőt.

- Először is, ha már így bocsánatot kértél és Baekhyun-sshi így reagált, ebből leszűrhetted volna, hogy ő még mindig szeret, de nem tetted, mert egy barom vagy. Másodszor azt mondta, hogy megbocsájt, ezután leülhettetek volna a kukulásod helyett átbeszélni a dolgokat, de nem, mert te néma akartál lenni abban a pillanatban, mint a barmok szokták - hangja a mondanivalója ellenére dallamosan csengett, szinte már muzsikaként szolgált számomra, mégis el akartam süllyedni abban a rohadt fotelban, az almalé jellegzetes illatának emlékével az orromban, kiiktatva Yixing kioktatóan mozgó ujját - Harmadszor meg, ha azt kérte, hogy bizonyíts neki, akkor mi a kurva életért jöttél el a lakásáról egy békülős szex helyett? Te barom! - csapott egy kisebbet a tarkómra, majd felállva mellőlem, újabb almaléért ment.

Teljesen lefagytam, viszont hallottam Lu Hant felvihogni, de hyung azonnal rámorgott, így elhallgatott a kis köcsög.

- Lásd be Hunnie, Yixingnek igaza van. 

- Rájöttem... - húztam el a számat, de valahogy mégsem tudtam mit kezdeni azzal, hogy tényleg egy barom vagyok - És most mi legyen?

- Na jó, én ezt nem bírom tovább - Yixing sóhajtva vonult be a szobába, Junmyeon hyung pedig, aki addig hallgatott, rám emelte a tekintetét.

- Bizonyítani fogsz neki. Lu, vedd kezelésbe a kölyköt, mielőtt felakasztom magam a szerencsétlenkedésétől - veregette vállon az exemet, akinek aljas mosoly kúszott az ajkaira.

- Már veszem is.

Elbúcsúzhatok még az életemtől vagy most rögtön fogok eltávozni az élők sorából?

Nem kérdeztem, mikor Lu karon ragadva húzott maga után, út közben pedig be sem állt a pofája, mindenről beszélt, csak arról nem, hogy hova az anyámba visz. Jut eszembe, fel kéne néha hívnom anyámat...

- ... és gondolkozok rajta, hogy elmegyek ahhoz a céghez, szeretnék modellkedni, kapnék tök jó ruhákat is és utazgatnék ide-oda. Nem lenne jó? - de, az lenne.

- Ja, rohadt jó, de hova megyünk? 

- Ajj, már megint nem figyelsz rám! - toporgott egyet hisztisen, majd pár lépés után megállt egy üzlet előtt.

- Mert rohadtul nem közlitek velem, hogy mi a szart csináltok! - háborodtam fel, de konkrétan leszarta a hisztimet.

Ajkaira mosolyt varázsolt és behúzott magával az ajtón, odabent pedig egy fodrászat fogadott. Mi a szart keresünk itt, mikor nekem Baekhyun a fodrászom?!

- Lu, oké, kedves tőled, de Baekhyun szokta a hajamat...

- Ajj, kussolj már el na. Leülsz oda szépen és majd odaképzeled Byunt. Igenis fogadj szót az idősebbnek - morgott rám és már neki is állt trécselni az egyik lánnyal az ÉN HAJAMRÓL. Pofám szakad le menten.

- Jól van, pofás leszel öcskös... - léptek oda hozzám, én pedig arcon csaptam magam egy lemondó sóhaj kíséretében.

Nem ellenkeztem tovább, csak magamban puffogva hagytam, hogy Lu lelépjen az üzletből, amíg én némán tűrtem, hogy a fodrász elkezdje kikeverni a festéket.

Nagyjából egy óra telt el, mire az a majom visszatért, pár papír szatyorral a kezében, amiken nagyobb ruhamárkák logói díszelegtek és ahonnan általában vásároltam. Felvontam a szemöldököm, majd kifújtam a levegőmet, hogy eltüntessem az orromra hullott szőke hajtincset. Bizony, szőkét, mert Lu Han kitalálta, hogy ilyen színe legyen a hajamnak, mert régen annyira szerette. Na meg az anyád... Még mindig grimaszoltam, ahogy a tükörből méregettem a vigyorgó bambit, de ő nem pazarolt rám figyelmet, csak megdicsért, hogy mennyivel jobban nézek így ki és ahogy kifizette a munkadíjat, elindultunk a lakásom felé.

- Miért hozzám megyünk? - toporogtam a piros lámpa előtt a zebránál.

- Mert közelebb laksz, mint Yixingék és mert régen voltam nálad - válaszolta olyan természetesen, mintha csak az időjárás lett volna a téma.

 - Annyira kezd elegem lenni belőletek, meg a kis akcióitokból, hogy megkockáztatom, azért csinosítasz így ki, mert el akarod adni a vesémet és az ilyen külsővel kapósabb lennék, mint kipécézett áldozat...

Percek múlva már a nyitott ajtón engedtem be előre, ő pedig nagyot szippantott a levegőbe, nosztalgikus mosolyt öltve magára.

- Annyira olyan illat van bent, mint amit rajtad is érezni. Szeretem ezt az illatot.

- Ne kezdd ezt most kérlek... - mentem a konyhába, majd öntöttem neki kólát, mert tudom, hogy szereti.

- Indulj öltözni - vette ki a poharat a kezemből és a helyére nyomta a ruhás zacskókat, amikbe belepillantva, csupa elegánsan dögös cuccot láttam.

- Minek ez nekem? - kérdeztem és a szobámba érve elkezdtem ledobálni a pólómat, a farmert, hogy felvegyem helyette a hihetetlenül szűk fekete nadrágot és a fekete inget, amihez Lu előkereste a zakómat és egy nyakkendőt, majd simított kettőt a hajamon.

- Gyere, dobok neked egy kis sminket.

- Hallod, mondtam, hogy kezd elegem lenni belőled... - morogtam, de nem törődött velem, csak egy puszit nyomott a szám sarkára - Hé!

- Nyugi már. Különben is, ha itt végzek, én megyek haza...

- Akkor minek vágsz most engem ilyen csinosba?

Végképp nem értettem semmit, de kezdtem feladni az egészet.

- Pontban hatra legyél ezen a címen - pötyögött a telefonomba, amíg kontaktlencsét tettem a szemembe - Ugyanis foglaltunk asztalt Junmyeonékkal két főre.

Megálltam a mozdulatban, ahogy a másik lencsét tartottam a szemem előtt.

- Mégis minek? LU HAN!

- Mert randizni mész - rántotta meg a vállát és a kezében lévő telefonomban kezdett turkálni.

 - Na egyrészt teszed le a telefonomat kurva sürgősen... - ráztam meg fenyegetően az ujjam felé, miután beraktam azt a nyomorult lencsét a szemembe.

 - Pedig úgy látom, ez a Chanyeol gyerek nagyon "kedves" számodra - nyomta meg a kedves szót, ahogy a telefont felém fordította, ott pedig még az a kép virított, amit Chan titokban csinált rólam, miközben én a farkán dolgoztam. A kis faszfej...

 - Na elég volt. Milyen randiról magyarázol itt nekem különben is?! Kivel? - vettem el a telefont, mielőtt mást is találna benne.

 - Hát Baekhyunnal!