11.

Kegyetlen ideges lettem, mire odaértem Chanyeol lakására és mikor berontottam, Baek már félig levetkőzve nyöszörgött Yeol alatt. Azt a sebességet, amivel azonnal ott voltam és lerángattam a colost Baekhyunról már szinte felidézni sem tudom, pillanatok alatt történt az egész, ellenben Baek úgy elkezdett ordítani velem, hogy mit képzelem, amiért tönkre vágom az estéjét, hogy behúztam neki egyet. Meglepődve fogta az arcán az ütés helyét, én pedig a dühtől lihegve bámultam a riadt tekintetét, de legszívesebben magamnak is ekkorát húztam volna be minimum.

- Ezt a drámát nevezem - nevetett Yeol tapsikolva, mire felé fordultam - Szerintem nem neked kéne játszani a sértődöttet Sehun, elvégre te voltál az, aki megcsalta a párját vagy nincs igazam? - vigyorgott öntelten, én pedig leengedtem az öklömet, amivel meg akartam rendezni a képét.

Tökéletesen igaza volt...

- Nem mellesleg, Baekhyun maga jött oda hozzám, mielőtt engem is szarházinak neveznél - gyújtott rá unott pofával, ahogy éppen kilépett az erkélyre.

- Tudjátok mit? Basszátok meg! - fakadtam ki, őrült módjára járkáltam a szobába, a hajamat meg ott szaggattam, ahol értem - Te is Chanyeol, amiért mindig az ágyadba kötök ki, ha beteszem a lábam...

- Arra angyalom nem sűrűn kell rábeszélni...

- Te meg Baekhyun, mostantól azt csinálsz, amit akarsz. Felnőttek vagyunk, oda mész, ahová akarsz, nem kell beszámolnod se, semmit! Szakítok - daráltam le az egészet, majd feltépve a bejáratit indultam el lefelé, mikor hallottam a trappoló lépéseket magam mögött.

- Állj meg, te seggfej! - kiabált utánam Baekhyun, bizony, ilyen szépen, de mint aki meg sem hallotta, siettem az első buszra, amit megláttam. 

Nyeltem a könnyeimet, mert tudom, hogy tőlem indult az egész, mégis szarul éreztem magam és fájt, mert szeretem Baekhyunt, csak... Nem szeretem eléggé ahhoz, hogy ne bántsam. Mindkettőnknek jobb lesz így, hiszen Baek se függ tőlem és én se tőle, bár azt hiszem, ezt a barátságunk nem igen fogja túlélni...

Mire hazaértem, már folyt a könnyem, úgy mentem be a lépcsőházba, fel a lakásomig. Komolyan elbasztam talán az egyetlen esélyemet egy komoly kapcsolatra valakivel, akinek talán már én sem vagyok közömbös és láss csodát! Oh Sehunnak ismét sikerült! Ha szerencsém van, Baekhyun nem költözik Kínába, mint az utolsó komolyabb partnerem szakítás után...

Odabent lerúgtam a cipőmet, letettem a bőrkabátomat, ledobáltam a pénztárcám meg a telefonom és a fürdőbe mentem arcot mosni. Hallottam szólni a kapucsengőt is, meg a telefonomat is, de figyelmen kívül hagytam, mert nem voltam kíváncsi senkire, pedig tudtam, hogy ki lehet az. Abbamaradt a csengetés, én pedig nagyot sóhajtva töröltem meg az arcomat. Valami részeg bagázs érkezett még haza jó tíz perc múlva, biztos az alattam lakók, szóval beletörődtem, hogy ezek még buliznak egy sort itthon, mert így szokták, mikor kulcs zörgést hallottam és már nyílt is a bejáratim.

- Na ácsi, nem érdekel, menj haza! - léptem ki a folyosóra, aminek a végén a már jól ismert, szikrázó tekintet méregetett - Minek jöttél utánam, amúgy is? Részeg vagy, menj haza... - léptem közelebb, hogy kitessékeljem - Baekhyun, figyelsz rám?

- Mi az, hogy szakítasz velem? - kimérten kezdett neki, nem kiabált, nem ordított, amiért hálás voltam - Mit képzelsz, hogy miután képes voltál megcsalni, még te szakítasz? - nem mertem a szemébe nézni, ugyanis tisztán hallottam a hangján, hogy bármikor kitörhet belőle a sírás.

- Baekhyun...

- Sehun, nem hiszlek el!

Hangosan zokogott, szinte már fájóan és szívem szerint átöleltem volna, mégsem tettem. Nem tehettem...

- Baekhyun, menj haza - léptem el mellőle, ő pedig egy hirtelen pillanatra abbahagyta a sírást, hogy aztán még hangosabban kezdjen rá - Tudod mit? Maradj itt, de reggel hazamész és vége - fújtattam bosszúsan, majd kivágtam az ajtót, felkapva a cigarettámat és lerohantam. 

Reménykedtem benne, hogy mire nagyjából lenyugszok, addigra Baekhyun elalszik és nem kell néznem a könnyes szemeit. A szívem szakad meg érte, de ismerem magamat... Ha egyszer előfordul, többször is megteszem. A kusza életstílusom, amit évek óta élek, Chanyeolnál keresve menedéket a problémáimra, akármennyire is szeretném, nem tudom egyik pillanatról a másikra abbahagyni és újat kezdeni. Csak Baekhyunt akarom óvni magamtól...

Igazam lett, Baekhyun álomba sírta magát, ami nem volt túl nehéz, hiszen kicseszett részeg volt, én pedig nem akartam tőle ilyen állapotban semmit. Lehet, hogy nem is fog emlékezni semmire a tegnapi történésekből, ennek ellenére én most is el fogom neki mondani a szakítást. Jobb tisztázni, nem?

Baromi szar éjszakám volt a fotelben, nem is csúfolnám alvásnak azt, amit leműveltem ott. Csak dobáltam a tagjaimat ide-oda, viszont a világért nem feküdtem volna be az ágyba, amiben Baekhyun kényelmesen kinyúlva aludt. Csak néztem őt, ahogy alszik, a szeme alatt a már kissé lilás folttal, amit tőlem kapott és olyan reggel kilenc körül ébredezett csak, hangosan nyöszörögve. Biztos fájt a feje is... Előrelátó voltam-e vagy sem, magamban számoltam vissza, ahogy Baekhyun felült az ágyon és kezdett lesápadni, majd mire letelt az általam gondolt másfél perc, addigra kiszaladt hányni. Mindig ez van, ha iszik, kiüti magát, képszakadás, aztán meg csuda másnapos, amíg ki nem hányja magát. Hallottam a hörgésszerű erőlködéseit és nagyon vissza kellett magam fogni, hogy ne menjek utána, biztos jól volt, amúgy se bírtam, ha valaki hányt. Helyette készítettem neki egy üveg vizet az éjjeli szekrényre, meg egy szem gyógyszert, amit mikor visszaért, egy fájdalmas nyüszítés kíséretében legurított, majd visszabújt az ágyba és várt.

- Sehun? - nyöszörögte, ahogy a fejét támasztotta.

- Mire emlékszel? - böktem ki nehezen, mire láthatóan gondolkodóba esett.

- Hát felhívtalak délután, aztán... - láttam rajta, hogy az emlékre egy nagyot nyelt, de folytatta - Elmentünk Kyungsooval inni, ott volt Chanyeol is és most itt vagyok. Nem emlékszem, Sehun! - könnyesedett be a szeme, mire sóhajtottam.

- Szakítottunk, Baekhyun.

Szavaim hideg zuhanyként érték, egy pillanatra talán még a szíve is kihagyott, o alakot formáló ajkai pedig szép lassan préselődtek egy keskeny vonallá, hogy legörbülve remeghessenek meg a kirobbanni készülő sírástól.

- De...

- Nincs semmi de, Baekhyun. Szakítottunk.

Elhallgatott, kezein görcsösen tördelte, nem akarta elhinni a dolgot, márpedig muszáj volt neki.

- De hát miért? Hiszen azt mondtad, hogy szeretsz, nem? - dadogott, hangja mélyebb lett és egy kissé talán be is rekedt, de én csak kifejezéstelen arccal figyeltem őt, pedig magamban ordítottam.

- Mégis megcsaltalak, nem? Baekhyun, jobb lesz így - sóhajtottam, majd mikor észrevettem, hogy közelebb akar jönni, megráztam a fejem - Maradj csak ott.

- De Sehun, ezt nem lehet ennyivel elintézni! - emelte fel a hangját, arcán pedig legördültek az első könnycseppek a hangtalan sírás hatására - Nem te voltál az, aki azt mondta, hogy mindent beszéljünk meg? - fakadt ki hisztérikusan, ekkor döntöttem úgy, hogy már minden mindegy alapon gázolok a lelkébe és reménykedek csak, hogy még ha csak egy kicsit is, de megutál.

- Fogadtam magunkra, Baekhyun. Chanyeol három hetet adott, hogy magamba bolondítsalak és lefeküdjek veled. 

- Hazudsz, te nem tennél ilyet... - kerekedtek el a szemei.

- Pedig megtettem.

Némaság burkolózott közénk, a kellemetlen és a kínos átmenete, amikor érzed, hogy lenne mit mondani, legalább bocsánatot kérni, mégis egy szar alak vagy és nem mered megtenni, de a miértjét nem tudod a dolognak. Ez a szar alak most én voltam, átvertem Baekhyunt, pedig tényleg szeretem.

- Sehun, nem ismerek rád... Azt mondtad, hogy szeretsz, akkor mégis mi ez az egész? - zokogott fel, közben ordított velem, teljesen jogosan. 

- Baekhyun, nem működik köztünk, hát nem érted? - túrtam bosszúsan a hajamba.

- Mert nem akarod, pedig működne!

- Nem érted... Tegyük fel, van egy zsömlém, amit meg akarok veled felezni, de nem tudom, hogy az alját vagy a tetejét szereted jobban - kezdtem bele a furcsa hasonlatomba - Én az alját szeretem, de feltételezem, hogy te is, nem kérdezem meg, te sem mondod, így odaadom az alját, mert szeretlek és jót akarok, pedig neked az jár a fejedbe, hogy a teteje sokkal jobb, de nem szólsz, csak csendben elfogadod, hogy nem sikerült a kedvedbe járnom és megesszük azt a részt, amelyiket nem is szeretjük. Pedig lehetett volna máshogy is elfelezni vagy csak megkérdezni a másikat és akkor nem csináljuk rosszul, de nem vagyunk rá képesek, nem tudunk kommunikálni Baekhyun és bántjuk egymást, akarva-akaratlanul, érted? Fel kell fognod, hogy én ilyen vagyok, ha egyszer bántottalak, biztos foglak újra is - nem voltam képes a könnyes szemeibe nézni.

Biztos voltam benne, hogy újra sírásra kész állapotban van, hallottam a halk szipogását is, de tudtam, hogy igazam van, ahogy ő is kezdte belátni.

- Hol tart a fogadás? Nyertél már, ugye? - kérdezte váratlanul, ahogy letörölte a könnyeit.

- Nem, nem nyertem. Négy nap maradt - saját magamat is megleptem azzal, hogy ennyire képben voltam.

- Akkor segítek megnyerni. 

Felkaptam a fejem, ahogy Baekhyun elindult felém és célirányosan az ölembe ült.

- Baekhyun, hagyd ezt...

- Kérlek, Sehun! - csókolt a nyakamba - Feküdj le velem még egyszer és utoljára!