17.

*Baekhyun POV*

Értetlenül meredtem az ajtómban álló srácra, akit inkább mondanék Sehun kiköpött női másának, valamiért mégsem küldtem el, pedig bár azt tettem volna...

 - Ne hari, de bemehetek-e? - kérdezte és már át is slisszol azon a kis résen, amekkorára az ajtómat nyitottam, miután felcsöngetett, hogy azonnal beszélnie kell velem és felengedtem.

 - Már úgyis bemásztál, hát nem mindegy... - morogtam, ahogy álmosan túrtam a kócos hajamba.

Délelőtt 11 múlt pár perccel és én dolgoztam az éjjel, de nem úgy tűnt, mintha őt ez zavartatta volna, meg az se, hogy egy boxeren és egy kinyúlt pólón kívül nem viseltem mást.

 - Szóval, az lenne a helyzet, hogy este hat előtt ide jönne érted egy taxi, benne egy szőke seggfejjel, akivel el kéne menned randizni, mert akkora világi nyomorék, hogy elkövette az én hibámat és nem tanult belőle - csapott bele a dolgok közepébe, ahogy kényelembe helyezte magát a konyhámban.

 - Állj. Azt se tudom, hogy ki az anyám vagy! - háborodtam fel rögtön, mire a kis cuki elkerekedett szemekkel meredt rám és végül bárgyú mosoly ült ki a arcára.

 - Hát ezek szerint Hunnie nem mesélt rólam... Lu Han vagyok, Sehun ex pasija.

Hogy basznád meg...

 - És?

Nem futotta tőlem többre, csak kitöltöttem egy kávét magamnak, hogy udvariasságból töltsek ennek a Lu Hannak is, vagy kinek...

 - Köszi - vette el a bögrét és belekortyolt. Akkor eszméltem fel, hogy Sehun kedvenc bögréjét adtam neki oda... - Arról lenne szó, hogy ez a majom teper érted, csak nem tudja kimutatni és már unjuk a szenvedést, amit mindig levág a Junmyeonék kanapéján. Sehun szeret téged, egyszerűen csak egy barom és nem tudja ezt normálisan kezelni - magyarázta, nekem pedig esküszöm, még a fejem is belefájdult!

 - És most te hívsz el az exeddel, aki nem mellesleg az én exem is, egy randira, hogy adjak neki még egy esélyt, hátha összeszedi magát és lesz valami köztünk? - vázoltam a felfogott gondolatot az előbb elhangzottakból.

 - Okos kölyök vagy te!

 - Milyen kölyök! 24 múltam! - prüszköltem a kávémat ki a padlóra, majd zsörtölődve nyúltam a konyharuháért.

 - Én meg 26, kölyök - vigyorodott el pimaszul, majd az órájára, végül rám pillantott - Nos?

 - Hatra kész leszek és odalent várom...

Mibe mentem már bele megint?!

Talán a kelleténél többet készülődtem, egy kicsit jobban csíptem ki magam és talán eltúloztam a hisztis viselkedésemet, de úgy éreztem, hogy ezt Sehun most nagyon is megérdemli, annak ellenére, hogy milyen kibaszottul dögösen festett szőkén és öltönyben. Haragudtam Sehunra, amiért tényleg nem volt képes elém állni normálisan és azért is, amiért az exe cselekedett helyette, mégis valamilyen szinten bíztam, vagy inkább reménykedtem az este sikerében, nem is tudom. Csendesen morogva játszottam az agyamat, nem kicsit hozva ki a sodrából ezzel Sehunt, de ennyit lazán megérdemelt. Mármint szerény véleményem szerint megérdemelte...

 - ... Mi a kurva isten bajod van most? Itt vagyunk egy randin, amire önszántadból jöttél te is, mégis játszod itt nekem a dívát! Baekhyun, te nem ilyen vagy!

Komolyan mondom, összehúztam magam, ahogy felcsattant a hisztizésem miatt, de rögtön bocsánatot is kért, miszerint nem akart kiabálni, viszont bassza meg is, igaza volt!

 -  - Tudom. Sajnálom - éreztem a könnyeket összegyűlni a szememben, égető érzést hagytak maguk után, de nem hagytam őket útjukra eredni - Csak tudod, félek attól, hogy beleélem magam megint a dolgokba és ugyan úgy fogok pofára esni, mint eddig...

 -  Baekhyun, én nagyon igyekszem most és...

 - Na ezt nem hiszem el neked! - és csak mondtam, mondtam és mondtam. 

Áradtak belőlem a szavak, tomboltam, ahogy csak engedett a hely és a ránk terelődő figyelem a körülöttünk lévő emberek kereszt tüzében, majd ahogy egy cseppet sikerült lehiggadnom, vázoltam az álláspontjaimat, miszerint milyen feltételekkel vagyok hajlandó szóba állni vele újra. Újra lehalkulva beszélgettünk és kezdett olyan érzésem lenni, mint amilyen régen is volt, mikor csak úgy dumálgattunk mindenről, mindenkiről és igazán jellegtelen dolgokról és valljuk be, kellemes melegség árasztotta el a szívemet, ahogy hallgattam a dallamosan csengő hangját, mígnem olyat láttam meg, ami kizökkentett a Sehun hangjában való gyönyörködésemből. Gyomrom azonnal görcsbe rándult, levert a víz és a kezemet az arcom elé téve küldtem néma segélykiáltásokat a tekintetemmel Sehun felé, mindhiába.

 - Mehetsz is, Taeyeon... - jutott el a tudatomig Sehun lekezelő hangneme és reménykedtem, hogy vége is szakad ennek a szituációnak, vagy legalább felébredek, vagy a picsa se tudja már! 

Éreztem, hogy az emlékek rohamára a szemeim újra könnyekkel telnek, a nyakkendőm szorított, pedig abszolút nem kötöttem szorosra, testem remegett, szemeim ide-oda ugrándoztak, csak rájuk ne kelljen néznem. Szánalmas voltam... Viszont ahogy hallgattam Taeyeont, egyre jobban kezdett bennem felmenni a pumpa, mígnem felpattantam a székemről és úgy kezdtem kiosztani azt a nőt, akinek nemrégen még a csillagokat is lehoztam volna az égről.

A Sehunnal való kapcsolatom döbbentett rá igazán, hogy hiába szerettem Taeyeont és hiába éltem abban a tudatban, hogy mi vagyunk a tökéletes pár, rájöttem, hogy a vele töltött évek alatt teljesen elfelejtettem élni és önmagam lenni. Elnyomásban éltem mellette, amit nem vettem észre, olyannyira elvakított az iránta érzett szerelmem, hogy fel sem fogtam, mennyire kihasznált. Hagytam magam irányítani és eltiporni, lestem minden szavát és erre akkor jöttem rá, mikor Sehun elkezdett bevezetni a kis világába. Szabad kezet adott nekem, lehetőséget a kibontakozásra és az életre, nem pedig csak a tiltásokat kaptam, hogy nem ülhetek be egy sörre a haverommal a kocsmába, míg ő lazán eljárt a ribancokkal bulizni, vagy épp megszabta, hogy milyen lehet a hajam színe és milyen ruhákat vehetek fel, hogy menjen az övéhez is. Sehun mellett kezdtem önmagam lenni és az addigi énem nyomtalanul felszívódott és ekkor értettem meg igazán, hogy miért is jöttem én el erre a randira még akkor is, ha haragudtam Sehunra a töketlenségei miatt, hiszen én szerelmes vagyok ebbe a férfiba...

Sehun karolt belém és vezetett ki az étteremből, amit szinte fel sem fogtam, olyan szinten voltam még az előbbi kirohanásom hatása alatt, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy megcsap a hideg levegő, én pedig majd' megfagyok az egy szál zakómban, mire Sehun magához szorított. A szívem heves zakatolásba kezdett homlokcsókja hatására és csak éppen kinyöszörögtem neki, hogy az otthonomba vágyom, távol mindentől és mindenkitől.

Csendesen utaztunk a lakásom felé, egyedül a még mindig hangosan dobogó szívem hangja kötött le, na meg Sehun hatalmas tenyere a combomon, amik nem mozdult egy centit sem, csupán illedelmesen melengette a bőrömet. Kattogott az agyam a történteken, nem tudtam, hogy ezek után hogyan tovább, egyben viszont biztos voltam, márpedig abban, hogy akartam Sehunt. Miután elértünk a lakásig, rendeztem a taxit, mert a vacsorát nem engedte VALAKI és éhesen martam Sehun szájára, aki a döbbenettől elsőnek alig akart visszacsókolni, ám hevesen kezdte falni az ajkaimat, mire elhúzódtam, hogy kislányos zavaromban a földet kezdjem bámulni és magyarázkodni.

 - Régimódi első randi elképzelésedben nincs csók a randi végén, amiért hazakísértelek? - felkaptam a fejem rá és az a mosoly, ami a szája sarkában bujkált, kényszerített arra, hogy ne engedjem el most, mert akkor tényleg nem hozzuk ezt helyre.

 - Nem erre gondoltam.

 - Hát mire?

 - Aludj itt nálam!

Mondatomba azonnal belevörösödtem, mint a szűz leányok az első éjszakájuk előtt, holott mi ezen már rég túlestünk, viszont ami jobban aggasztott, az Sehun némasága volt. Istenem, csak ne most kezdd megint... Félve pillantottam rá, az arcán döbbenet ült, mégis láttam valamit megcsillanni a szemében, ahogy újra magához húzott, én pedig kieresztettem a visszatartott levegőmet.

 - Ne feledd, ez egy randi volt és csak alszunk. Nem akarok elbaszni újra mindent, úgyhogy ne siessünk el semmit... - suttogta az ajkaimra, majd kézen ragadva indult el a lépcsőház felé, hogy otthonosan vezessen fel, majd be a lakásba.

Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor ledobta magáról a zakóját, kilazította a nyakkendőjét és felemelve a kezét, melyen feltűrte a fekete, nyakánál kigombolt ingje ujját, a karórájára pillantott és azt hiszem, ott estem újra szerelembe. Hiszen bassza meg, én szerelmes vagyok Oh Sehunba!

 - Mit bazsalyogsz olyan elégedetten, mint egy jóllakott óvodás? - vonta fel a fél szemöldökét és én mentem meg akartam halni.

Amennyire hisztiztem az elején, most annyira voltam boldog, így csak odasétáltam, hogy csókot lophassak tőle, majd újra mosolyogva kezdtem őt bámulni, mire felkacagott, megrázta a fejét és kiszolgálva magát ruhákkal, elindult fürdeni.

Őrült vigyorral a képemen estem be az ágyamba és ekkor villant fel mellettem Sehun telefonja, amit az ágyamon felejtett, de bátorkodtam rápillantani a rövid üzenetre a kijelzőn. Érdeklődő pillantásokkal fordultam hasra, majd a kezembe véve oldottam fel a készüléket, hogy megnyissam Lu Han üzenetét. 

"Remélem minden jól ment és nem szúrtál el semmit. Holnap?;)"

Valahogy még az sem idegesített, hogy az exe írt neki, így bátorkodtam rányomni a válaszra és bepötyögtem egy rövid üzenetet.

"Köszönöm!!! BBH."

Mire elküldtem, addigra Sehun a tusfürdőm illatfelhőjét húzva maga után érkezett a szobába és csak megrázta a fejét, mikor látta, hogy a telefonja van a kezembe.

 - Minden oké? - kérdezte, ahogy ledőlt mellém és óvatos puszit nyomott az arcomra, mire bólintottam.

 - Persze. Jövök rögtön én is.

Pillanatok alatt fürödtem le, hogy végre bebújhassak az ágyamba, ahová Sehun befészkelte magát a már jól megszokott módon és azt a hülye instát pörgette folyamatosan, meg magát fotózgatta közben, majd morgott egy kicsit, ahogy értesítést jelzett a telefonja. Felpillantott rám és félbehagyva addigi tevékenységét, kikapcsolta a telefonját, hogy körém fonva karjait, csókba invitálhasson.

 - Féltem a mai naptól... - vallotta be pár perc feszült csend után - De őszintén boldognak érzem magam, amiért itt vagyok veled...

 - Szeretlek - súgtam neki, végül szégyenlősen húztam magamra a takarót, hogy pillanatokon belül elnyomjon az álom.

Ahogy reggel kellemes cirógatásra ébredtem, lustán nyitogattam a szemeimet és  Sehun álmosan mosolygott rám vissza, akkor jöttem rá, hogy a mi sztorink akár happy end is lehetne.

Mégis miért kínlódtunk mi ennyit? Gyorsan mellőztem az ehhez hasonló gondolatokat a fejemből, hogy megcsókolhassam végre és ráébredjek, hogy nem álmodtam a tegnapi napot és tényleg kezdünk helyre rázódni.