18.

Alig hittem a szememnek, mikor reggel az első, amit megláttam, Baekhyun békésen alvó arca volt. Melegség áradt szét bennem, az a már-már undorítóan nyálasan szerelmes melegség, amiről minden egyes kibaszott tiniregényben olvasol, mikor valaki a szeretett félre pillant, de bassza meg, komolyan ezt éreztem! Az a tündéri arc, azok az enyhén elnyílt ajkak, a kócos vörös tincsei és a póz, amiben aludt, miközben átölelte a párnáját, olyan szinten árasztott el érzelmekkel, hogy késztetést éreztem a megérintésére. Ujjaim maguktól indultak meg az arcéle felé, lágyan siklottak a puha bőrén és úgy cirógattam, mintha attól félnék, hogy a legkisebb érintésre is felébred, ennek ellenére sem hagytam abba a cselekvést. Érezni akartam, tudni, hogy itt van és még ha nem is mondta ki nyilvánvalóan, de velem marad.

 - Jó reggelt - lágy csókot nyomtam a homlokára, miután álmos pislogásai egyre sűrűbbek lettek és felhajolt hozzám egy csókra.

 - Neked is... - szégyenlősen bújt oda hozzám, eltakarva arcát előlem, mire elmosolyodtam.

 - Most mit csinálsz? - kérdeztem tőle, majd a hátára gördítettem, hogy fölé mászhassak, ő pedig eltátva a száját meredt rám. Imádni való volt.

 - És te mit csinálsz? - pirult el halványan, én pedig közelebb hajoltam hozzá, a csípőmet lentebb engedve ültem az ágyékára, érezve a reggeli merevedésének maradékát.

 - Miért bújtál el? - kérdeztem tőle és óvatosan kezdtem mocorogni.

 - Sehun, ezt most ne... - nyögte elhalóan, összeszorítva a szemeit és már kapott volna a csípőmhöz, de lefogtam kezeit, egyenesen a feje fölött.

 - Baekhyun, ugyan, csak egy szavadba kerül és leállok... - suttogtam a szájára, ő pedig már a nyakát nyújtogatta felém, de elhúzódtam - Nem úgy nézel ki, mint aki nem akarja... - féloldalas mosolyom láttán grimaszolt egyet, ahogy a csípőjét meglökte, meglepett nyögést csalva ki belőlem.

 - Engedj el vagy nem állok jót magamért... - morogta, lassan hullámozva alattam és éreztem a tagomba tóduló vérmennyiség hatását a mozgolódására.

 - Én szeretem, ha nem állsz jót magadért - vigyorogtam rá, neki pedig ennyi elég is volt ahhoz, hogy kezeit kiszabadítva azonnal felüljön és a számra marjon, vadul csúsztatva kezét a tarkómra.

Na ezt már szeretem.

 - Akkor... Mégis... Francnak van még rajtad... Az a kibaszott póló is? - csókolt folyamatosan, néha mondataival megszakítva az ajakaim kóstolgatását, én pedig belevigyorogtam csókunkba, ahogy kezemet az ágyékához vezettem és éppen hogy végigsimítottam rajta,

 - Valaki igencsak türelmetlen... - emeltem fel kezeimet, hogy levehesse az előbb becsmérelt darabot rólam, majd ahogy lekapta a sajátját is, a lehető legmesszebbre hajította az ágytól. Bámultam a kidolgozottan kockás hasát, az izmos karjait és az ezekkel szöges ellentétben álló cuki pofit és komolyan mondom, egy pillanatra elcsábultam a gondolat felé, hogy én most fogom magam hagyni megdugatni Byun Baekhyunnal!

Felsóhajtottam a látványára, de a következő pillanatban már nekem is esett, a nyakamon játszadozott, ahogy kezeivel szinte az egész testemet bebarangolta. Baek, mikor lettél ennyire domináns? Nem hagytam viszont sokáig a dolgot, ugyanis cseszettül kívántam már őt és valljuk be, régen voltam bárkivel is, már ha az a bő hét régnek számít. Nekem az kurvasok idő ám. Gyorsan fordítottam a helyzetünkön, ahogy ledöntöttem az ágyára és újra fölé másztam, a nyakára apró szívásnyomokat varázsolva, amiket nyöszörögve fogadott, miután párszor végighúztam a nyelvemet a bőrén és felhúzta a térdét, pont annyira, hogy hozzám dörgölje azt, így azonnal a lábai közé vezettem a kezemet. Hátracsapta a fejét, ahogy rámarkoltam és már a boxerén keresztül is éreztem, hogy mennyire fel van izgulva, így lehámoztam róla azt is, hogy elhelyezkedve combjai között, óvatos csókokkal ingereljem tovább. Imádtam azt a tehetetlen nyöszörgést, ami kiszaladt az ajkai között, ahogy eltakarta az arcát, mikor felnéztem rá és végignyaltam a farkán, ő pedig rögtön felém nyújtotta a kezeit, egyenesen a hajamba markolva. Lazán vettem a számba, lustán nyalakodva rajta, ő pedig egyre inkább lökte volna a csípőjét, így muszáj voltam lefogni, ha nem akartam megfulladni tőle, viszont pár perc múlva olyan sűrűn kezdett nyögni, hogy lassítottam az amúgy is csiga tempómon és elhajoltam tőle. Szemei elködösülve pislogtak rám, arca piros volt és izzadt, mégis annyira gyönyörű. Felhajoltam, hogy megcsókoljam, majd alig hallhatóan nyögött fel.

 - Nem hagyhatsz így itt... - kezei megindultak a tagja felé, szemérmetlenül kulcsolva rá ujjait, úgy kezdte ingerelni saját magát.

 - Nem hagylak így itt - csókoltam meg újra és ledobva magamról az alsómat, elvigyorodtam - Mit szólsz egy kis franciához?

Komolyan láttam felcsillanni a szemeit! Feltáplászkodott, majd lenyomott a helyére, hogy azonnal felém mászhasson és pucsítva tárulkozzon ki nekem, miközben már játszott is rajtam a nyelvével. Oh, istenem, én ezt nem gondoltam át... Alig tudtam figyelni arra, hogy mit művelek Baekhyun farkán, ugyanis ő olyan profin szopta az enyémet, hogy komolyan minden tudásom elhagyott, ennek ellenére mégis egy hangos hörgés kíséretében élvezett a számba, jó pár perccel azelőtt, hogy nekem is sikerült volna a nyelvétől a csúcsra jutnom. Lábai remegtek, tisztán éreztem, hiszen úgy simogattam, ahogy csak értem, majd a fenekébe markolva újra a számba vettem őt. Az orgazmus hihetetlen erőkkel söpört végig rajtam, azt hittem, menten ott halok meg és basszus, ez még csak egy laza előjáték volt!

 - Baekhyun, mondd, hogy van itthon síkosítód... - nyöszörögtem, miután lemászott rólam és újra csókba invitált.

Zilált külsője csak még vonzóbbá tette számomra, pláne mikor csak a száját megtörölve nyúlt a fiókja felé és kivette belőle a tubust. Minden pillanatban egyre szerelmesebb lettem, pláne, mikor minden előzetes jel nélkül elkezdte bekenni a farkamat és saját magát is, hogy fölém helyezkedve, lassan kezdjen rám ereszkedni.

 - Hé, állj, szét fogsz... A kurva élet... - nyögtem fel, mert komolyan azt vártam, hogy arcára fájdalmas grimaszok ülnek majd ki, ahogy elhelyezkedik, ehelyett csak egy hangos nyögés szakadt fel a torkáról, pedig minden tágítás nélkül fogadott magába - Baekhyun...

 - Hiányoztál... És valahogy enyhítenem kellett a hiányodat... - hajolt hozzám egy csókért és a nyitott fiókja felé pillantott, amiben ott díszelgett a kedvenc játékszerem, amiről fogalmam sem volt, hogy mikor és hogyan tűnt el. Azt hittem, Chanyeol szar kis bosszúja, hogy lenyúlta a dildómat, miután elküldtem, de ezek szerint Baekhyunnak tetszett meg a kicsike...

 - Imádlak.

Eddigi hevességünk hirtelen csapott át valami lassabb, érzelmesebb együttlétbe, már-már mondtam volna szeretkezésnek is testünk lassú ringatózását, ahogy egymás karjaiban vonaglottunk az ágyon és hajszoltuk magunkat az élvezetek felé és abban a pillanatban, amikor Baekhyun újra elélvezett, ajkain a nevemmel, tudtam, hogy itt már mindennek rendben kell lennie...

A forró víz kellemesen lazította el az izmaimat és egyben álmosított el, ahogy Baekhyunt is, aki a mellkasomnak dőlve pihent a kádban.

 - Annyira boldog vagyok... - szaladt ki a száján, majd a víz csobogását hallgattam, ahogy megmozdította kezeit és végigsimított a karomon - Viszont előbb-utóbb meg kell beszélnünk mindent...

 - Szóval inkább előbb akarod? - csókoltam a feje búbjára, mire bólintott. Láttam a tükörből az arcát, ahogy ő is az enyémet, mégis könnyebb volt így, hiszen nem kellett szemtől szembe kimondanom neki semmit.

 - Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek és sajnálom, ami történt.

Nem szólt semmit, továbbra is csendben hallgatott, azonban nem hagyta abba a simogatást.

 - És azt is szeretném, ha tudnád, hogy nem akarlak még egyszer elveszíteni - folytattam, mire Baek felsóhajtott.

 - Ez eddig sem rajtam múlt, én úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem és a dolog mégis nálad csúszott el. Miután történt az a dolog ott Yeolnál, én még adtam volna neked egy lehetőséget, de te megfutamodtál. Sehun, nincs több lehetőség.

Teljes mértékben igaza volt, hiszen én választottam a szakítást, mikor lehetett volna máshogy is és én nem kerestem a lehetőséget. Na de ő...?

 - És te akkor visszafogadtál volna, mikor én úgy döntöttem, hogy legyen vége? - kérdeztem tőle, mire megvonta a vállát.

 - Akkor biztosan, így visszagondolva már kevésbé... Sehun, besöpörheted a szilánkokat az asztal alá, de attól még eltört az a tányér - rázta meg a fejét egy lehangolt mosoly kíséretében - Attól, hogy igenis szeretlek, még nem fogom tudni elfelejteni azt, amit tettél velem, de adok neked esélyt, pont ezért. Mert szeretlek, tudod? - nézett fel rám, ahogy felemelte a nekem döntött fejét, szemei pedig könnytől csillogtak - Arra kérlek csak, hogy tényleg légy velem őszinte és inkább beszéljünk meg mindent, mert többször nem vagyok képes ezt csinálni.

Én pedig nem akartam többszor ezt csinálni, így csak átöleltem őt, szorosan húzva magamhoz.

 - Szeretlek.

Az este megkérdeztem Baekhyunt, hogy eljön-e velem pár cuccomért a lakásomra vagy inkább aludjunk nálam, de ő lelkesen kezdett öltözni, hogy elkísér, mert régen járt már otthon. A kezeit az úton végig az enyémhez kulcsolta, arcán boldog mosoly játszott és cseppet sem érdekelte, hogy az emberek megbámulnak minket az utcán. Nem tököltem el az időt a pakolászással, csak bevágtam pár dolgot az egyik táskámba és átöltöztem, ugyanis az öltönyömben kellett hazajönnöm, ezidőalatt Baekhyun pedig az ágyamban fetrengve bújta a telefonját, mikor megredült mellette az enyém is. Lustán nyúlt érte, hogy rá se pillantva adja át nekem a készüléket, ám lefagytam, amikor felvillant a kis üzenet és realizáltam a feladóját. Nem volt sok, csupán egy rövid, egy szavas kérés, mégis összerándult a gyomrom.

"Találkozzunk."

 - Olyan fejet vágsz, mint akit most fenyegettek meg. Ki az? - vonta fel érdeklődve a szemöldökét, mire nagyot nyeltem.

 - Chanyeol...

17.

*Baekhyun POV*

Értetlenül meredtem az ajtómban álló srácra, akit inkább mondanék Sehun kiköpött női másának, valamiért mégsem küldtem el, pedig bár azt tettem volna...

 - Ne hari, de bemehetek-e? - kérdezte és már át is slisszol azon a kis résen, amekkorára az ajtómat nyitottam, miután felcsöngetett, hogy azonnal beszélnie kell velem és felengedtem.

 - Már úgyis bemásztál, hát nem mindegy... - morogtam, ahogy álmosan túrtam a kócos hajamba.

Délelőtt 11 múlt pár perccel és én dolgoztam az éjjel, de nem úgy tűnt, mintha őt ez zavartatta volna, meg az se, hogy egy boxeren és egy kinyúlt pólón kívül nem viseltem mást.

 - Szóval, az lenne a helyzet, hogy este hat előtt ide jönne érted egy taxi, benne egy szőke seggfejjel, akivel el kéne menned randizni, mert akkora világi nyomorék, hogy elkövette az én hibámat és nem tanult belőle - csapott bele a dolgok közepébe, ahogy kényelembe helyezte magát a konyhámban.

 - Állj. Azt se tudom, hogy ki az anyám vagy! - háborodtam fel rögtön, mire a kis cuki elkerekedett szemekkel meredt rám és végül bárgyú mosoly ült ki a arcára.

 - Hát ezek szerint Hunnie nem mesélt rólam... Lu Han vagyok, Sehun ex pasija.

Hogy basznád meg...

 - És?

Nem futotta tőlem többre, csak kitöltöttem egy kávét magamnak, hogy udvariasságból töltsek ennek a Lu Hannak is, vagy kinek...

 - Köszi - vette el a bögrét és belekortyolt. Akkor eszméltem fel, hogy Sehun kedvenc bögréjét adtam neki oda... - Arról lenne szó, hogy ez a majom teper érted, csak nem tudja kimutatni és már unjuk a szenvedést, amit mindig levág a Junmyeonék kanapéján. Sehun szeret téged, egyszerűen csak egy barom és nem tudja ezt normálisan kezelni - magyarázta, nekem pedig esküszöm, még a fejem is belefájdult!

 - És most te hívsz el az exeddel, aki nem mellesleg az én exem is, egy randira, hogy adjak neki még egy esélyt, hátha összeszedi magát és lesz valami köztünk? - vázoltam a felfogott gondolatot az előbb elhangzottakból.

 - Okos kölyök vagy te!

 - Milyen kölyök! 24 múltam! - prüszköltem a kávémat ki a padlóra, majd zsörtölődve nyúltam a konyharuháért.

 - Én meg 26, kölyök - vigyorodott el pimaszul, majd az órájára, végül rám pillantott - Nos?

 - Hatra kész leszek és odalent várom...

Mibe mentem már bele megint?!

Talán a kelleténél többet készülődtem, egy kicsit jobban csíptem ki magam és talán eltúloztam a hisztis viselkedésemet, de úgy éreztem, hogy ezt Sehun most nagyon is megérdemli, annak ellenére, hogy milyen kibaszottul dögösen festett szőkén és öltönyben. Haragudtam Sehunra, amiért tényleg nem volt képes elém állni normálisan és azért is, amiért az exe cselekedett helyette, mégis valamilyen szinten bíztam, vagy inkább reménykedtem az este sikerében, nem is tudom. Csendesen morogva játszottam az agyamat, nem kicsit hozva ki a sodrából ezzel Sehunt, de ennyit lazán megérdemelt. Mármint szerény véleményem szerint megérdemelte...

 - ... Mi a kurva isten bajod van most? Itt vagyunk egy randin, amire önszántadból jöttél te is, mégis játszod itt nekem a dívát! Baekhyun, te nem ilyen vagy!

Komolyan mondom, összehúztam magam, ahogy felcsattant a hisztizésem miatt, de rögtön bocsánatot is kért, miszerint nem akart kiabálni, viszont bassza meg is, igaza volt!

 -  - Tudom. Sajnálom - éreztem a könnyeket összegyűlni a szememben, égető érzést hagytak maguk után, de nem hagytam őket útjukra eredni - Csak tudod, félek attól, hogy beleélem magam megint a dolgokba és ugyan úgy fogok pofára esni, mint eddig...

 -  Baekhyun, én nagyon igyekszem most és...

 - Na ezt nem hiszem el neked! - és csak mondtam, mondtam és mondtam. 

Áradtak belőlem a szavak, tomboltam, ahogy csak engedett a hely és a ránk terelődő figyelem a körülöttünk lévő emberek kereszt tüzében, majd ahogy egy cseppet sikerült lehiggadnom, vázoltam az álláspontjaimat, miszerint milyen feltételekkel vagyok hajlandó szóba állni vele újra. Újra lehalkulva beszélgettünk és kezdett olyan érzésem lenni, mint amilyen régen is volt, mikor csak úgy dumálgattunk mindenről, mindenkiről és igazán jellegtelen dolgokról és valljuk be, kellemes melegség árasztotta el a szívemet, ahogy hallgattam a dallamosan csengő hangját, mígnem olyat láttam meg, ami kizökkentett a Sehun hangjában való gyönyörködésemből. Gyomrom azonnal görcsbe rándult, levert a víz és a kezemet az arcom elé téve küldtem néma segélykiáltásokat a tekintetemmel Sehun felé, mindhiába.

 - Mehetsz is, Taeyeon... - jutott el a tudatomig Sehun lekezelő hangneme és reménykedtem, hogy vége is szakad ennek a szituációnak, vagy legalább felébredek, vagy a picsa se tudja már! 

Éreztem, hogy az emlékek rohamára a szemeim újra könnyekkel telnek, a nyakkendőm szorított, pedig abszolút nem kötöttem szorosra, testem remegett, szemeim ide-oda ugrándoztak, csak rájuk ne kelljen néznem. Szánalmas voltam... Viszont ahogy hallgattam Taeyeont, egyre jobban kezdett bennem felmenni a pumpa, mígnem felpattantam a székemről és úgy kezdtem kiosztani azt a nőt, akinek nemrégen még a csillagokat is lehoztam volna az égről.

A Sehunnal való kapcsolatom döbbentett rá igazán, hogy hiába szerettem Taeyeont és hiába éltem abban a tudatban, hogy mi vagyunk a tökéletes pár, rájöttem, hogy a vele töltött évek alatt teljesen elfelejtettem élni és önmagam lenni. Elnyomásban éltem mellette, amit nem vettem észre, olyannyira elvakított az iránta érzett szerelmem, hogy fel sem fogtam, mennyire kihasznált. Hagytam magam irányítani és eltiporni, lestem minden szavát és erre akkor jöttem rá, mikor Sehun elkezdett bevezetni a kis világába. Szabad kezet adott nekem, lehetőséget a kibontakozásra és az életre, nem pedig csak a tiltásokat kaptam, hogy nem ülhetek be egy sörre a haverommal a kocsmába, míg ő lazán eljárt a ribancokkal bulizni, vagy épp megszabta, hogy milyen lehet a hajam színe és milyen ruhákat vehetek fel, hogy menjen az övéhez is. Sehun mellett kezdtem önmagam lenni és az addigi énem nyomtalanul felszívódott és ekkor értettem meg igazán, hogy miért is jöttem én el erre a randira még akkor is, ha haragudtam Sehunra a töketlenségei miatt, hiszen én szerelmes vagyok ebbe a férfiba...

Sehun karolt belém és vezetett ki az étteremből, amit szinte fel sem fogtam, olyan szinten voltam még az előbbi kirohanásom hatása alatt, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy megcsap a hideg levegő, én pedig majd' megfagyok az egy szál zakómban, mire Sehun magához szorított. A szívem heves zakatolásba kezdett homlokcsókja hatására és csak éppen kinyöszörögtem neki, hogy az otthonomba vágyom, távol mindentől és mindenkitől.

Csendesen utaztunk a lakásom felé, egyedül a még mindig hangosan dobogó szívem hangja kötött le, na meg Sehun hatalmas tenyere a combomon, amik nem mozdult egy centit sem, csupán illedelmesen melengette a bőrömet. Kattogott az agyam a történteken, nem tudtam, hogy ezek után hogyan tovább, egyben viszont biztos voltam, márpedig abban, hogy akartam Sehunt. Miután elértünk a lakásig, rendeztem a taxit, mert a vacsorát nem engedte VALAKI és éhesen martam Sehun szájára, aki a döbbenettől elsőnek alig akart visszacsókolni, ám hevesen kezdte falni az ajkaimat, mire elhúzódtam, hogy kislányos zavaromban a földet kezdjem bámulni és magyarázkodni.

 - Régimódi első randi elképzelésedben nincs csók a randi végén, amiért hazakísértelek? - felkaptam a fejem rá és az a mosoly, ami a szája sarkában bujkált, kényszerített arra, hogy ne engedjem el most, mert akkor tényleg nem hozzuk ezt helyre.

 - Nem erre gondoltam.

 - Hát mire?

 - Aludj itt nálam!

Mondatomba azonnal belevörösödtem, mint a szűz leányok az első éjszakájuk előtt, holott mi ezen már rég túlestünk, viszont ami jobban aggasztott, az Sehun némasága volt. Istenem, csak ne most kezdd megint... Félve pillantottam rá, az arcán döbbenet ült, mégis láttam valamit megcsillanni a szemében, ahogy újra magához húzott, én pedig kieresztettem a visszatartott levegőmet.

 - Ne feledd, ez egy randi volt és csak alszunk. Nem akarok elbaszni újra mindent, úgyhogy ne siessünk el semmit... - suttogta az ajkaimra, majd kézen ragadva indult el a lépcsőház felé, hogy otthonosan vezessen fel, majd be a lakásba.

Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor ledobta magáról a zakóját, kilazította a nyakkendőjét és felemelve a kezét, melyen feltűrte a fekete, nyakánál kigombolt ingje ujját, a karórájára pillantott és azt hiszem, ott estem újra szerelembe. Hiszen bassza meg, én szerelmes vagyok Oh Sehunba!

 - Mit bazsalyogsz olyan elégedetten, mint egy jóllakott óvodás? - vonta fel a fél szemöldökét és én mentem meg akartam halni.

Amennyire hisztiztem az elején, most annyira voltam boldog, így csak odasétáltam, hogy csókot lophassak tőle, majd újra mosolyogva kezdtem őt bámulni, mire felkacagott, megrázta a fejét és kiszolgálva magát ruhákkal, elindult fürdeni.

Őrült vigyorral a képemen estem be az ágyamba és ekkor villant fel mellettem Sehun telefonja, amit az ágyamon felejtett, de bátorkodtam rápillantani a rövid üzenetre a kijelzőn. Érdeklődő pillantásokkal fordultam hasra, majd a kezembe véve oldottam fel a készüléket, hogy megnyissam Lu Han üzenetét. 

"Remélem minden jól ment és nem szúrtál el semmit. Holnap?;)"

Valahogy még az sem idegesített, hogy az exe írt neki, így bátorkodtam rányomni a válaszra és bepötyögtem egy rövid üzenetet.

"Köszönöm!!! BBH."

Mire elküldtem, addigra Sehun a tusfürdőm illatfelhőjét húzva maga után érkezett a szobába és csak megrázta a fejét, mikor látta, hogy a telefonja van a kezembe.

 - Minden oké? - kérdezte, ahogy ledőlt mellém és óvatos puszit nyomott az arcomra, mire bólintottam.

 - Persze. Jövök rögtön én is.

Pillanatok alatt fürödtem le, hogy végre bebújhassak az ágyamba, ahová Sehun befészkelte magát a már jól megszokott módon és azt a hülye instát pörgette folyamatosan, meg magát fotózgatta közben, majd morgott egy kicsit, ahogy értesítést jelzett a telefonja. Felpillantott rám és félbehagyva addigi tevékenységét, kikapcsolta a telefonját, hogy körém fonva karjait, csókba invitálhasson.

 - Féltem a mai naptól... - vallotta be pár perc feszült csend után - De őszintén boldognak érzem magam, amiért itt vagyok veled...

 - Szeretlek - súgtam neki, végül szégyenlősen húztam magamra a takarót, hogy pillanatokon belül elnyomjon az álom.

Ahogy reggel kellemes cirógatásra ébredtem, lustán nyitogattam a szemeimet és  Sehun álmosan mosolygott rám vissza, akkor jöttem rá, hogy a mi sztorink akár happy end is lehetne.

Mégis miért kínlódtunk mi ennyit? Gyorsan mellőztem az ehhez hasonló gondolatokat a fejemből, hogy megcsókolhassam végre és ráébredjek, hogy nem álmodtam a tegnapi napot és tényleg kezdünk helyre rázódni.

16.

A lehető legdurcásabb arcomat felöltve ültem az ágyam szélén, keresztbe font kézzel és úgy méregettem a szekrényemben pakolászó Lu Hant, hátha észreveszi magát és azt is, hogy nekem ehhez az egészhez semmi kedvem nincsen. Nos, a kedves bambit nem hatottam meg ezzel...

 - Lu, én nem megyek sehová.

 - Dehogynem. Jön a taxi rögtön és mész Baekhyunért. Lefoglaltuk nektek az asztalt - magyarázta, majd kihalászott egy pólót a kupacok közül - Jéé, ez az enyém! Tudod mióta keresem? - vágta a fejemhez az említett darabot, amit ki tudja, hogy minek hagytam meg a szakítás után, bár sokáig abban aludtam.

 - Akkor vidd el, ne foglalja itt a helyet - rántottam meg a vállam és visszadobtam neki a textilt, hogy felállhassak és a telefonomat a kezembe véve kezdjem el törni a fejem - Szólni kéne Baeknek, hogy készülődjön, mert még azt is hallgathatom, hogy ideje sem volt kicsípni magát... - morfondíroztam, mire Lu Han csak elmosolyodott.

 - Baekhyun már rég készen van - közölte, majd az órára pillantott és elkezdett az ajtó felé húzni - Idő van, vedd a cipőd és nyomás lefelé, itt lesz a taxi rögtön.

 - De Lu...

 - Sehun, nem.

 - Lu Han...

 - Hagyd abba.

 - Hyuuuuung - hisztiztem toporzékolva, mire Lu vészesen közel hajolt hozzám és a tarkómra fogott.
Kifújt levegőjével csiklandozta a bőrömet, hallottam és éreztem minden lélegzet vételét. Megremegett a gyomrom a rég elfeledett érzésre, amikor minden nap ilyen közelségben volt hozzám és egy kicsit nosztalgikus hangulat lett rajtam úrrá.

 - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ha esetleg nem lenne, rám számíthatsz... - vetett egy futó pillantást az ajkaimra, majd újra a szemembe nézve távolodott el az arcomtól.

 - Számíthatok? - pislogtam értetlenül rá, mire felkacagott - Akkor már várd meg, hogy visszaérjek és aludj itt - tettem neki egy enyhe célzást a randihoz fűzött reményeimről és arról, hogy hogyan is értelmeztem a mondatát.

 - Számításaim szerint te ma összeszeded magad és Baekhyunnal fogsz éjszakázni, de ha mégsem így lenne, megfontolom az ajánlatodat - sejtelmes mosoly bujkált a szája szegletében, majd bennem rekedt a levegő, ahogy apró, talán még annak is alig nevezhető csókot lopott tőlem a másodperc törtrésze alatt.

Reflexszerűen kaptam utána, hogy visszarántva magamhoz hajoljak azokra a puha ajkakra, amikkel az előbb még az enyémeket érintette és úgy csókoltam, ahogy nem szégyelltem. Kicsit sem finomkodva furakodtam nyelvemmel a szájába, majd haraptam rá az alsó ajkára, amit Lu egy erőtlen morranással fogadott. Hiányzott az ismerős érintés, mégis kénytelen voltam tőle elválni, már csak azért is, mert nem most van itt ennek az ideje, másrészt megjött a taxi is, ami most fog elvinni Baekhyunhoz. A dudálásra rebbentünk szét, én pedig komoly arcot öltve vettem magamhoz a zakómat, a telefonomat és egy "zárj be magad után" kijelentéssel faképnél hagytam a lakásomon elveszetten ácsorgó Lu Hant. Még éreztem a bizsergést a csókja után a számon...

Baekhyun tényleg tudott róla, hogy érte megyek és már lent ácsorgott a lépcsőház előtt, mikor a taxi leparkolt nála.

 - Azt hittem, nem jössz el... - szólaltam meg egy pár perc után, mert zavart a némaság a kocsiban.

 - Nem is akartam... - vetette oda félvállról és olyan lenézően pislantott felém, hogy a szívembe valami éles fájdalom nyilallt - De úgy gondoltam, hogy ha már ennyit kínlódtál, akkor legyen, eljövök, de ezek után nem vagyok hajlandó megerőltetni magam többet.

Döbbenten kaptam felé a fejemet, de ő csak unottan támaszkodva nézett ki az ablakon.

 - Megértettem Baekhyun. Ez az utolsó.

Lemondóan sóhajtottam és alig vártam, hogy szabaduljunk erről a kis helyről, így hatalmasat szippantottam a levegőbe, mikor kiszálltunk az étterem előtt. Ahogy elindultunk befelé, előre engedtem Baekhyunt, nem felejtve el véletlen végigsimítani a hátán, egészen a derekáig, mire felhorkantott, de ahogy elénk jött egy pincér, elhallgatott. Az asztalhoz vezetett minket, felvette az ital rendelésünket, majd az étlappal együtt magunkra hagyott minket.

 - Azt kérsz, amit akarsz, csak ne legyél már ilyen savanyú, kérlek... - sóhajtottam, majd belekortyoltam a kiérkezett borba, ő viszont fintorgott, mielőtt a sajátját a szájához emelte volna.

 - Annyi kedvem van itt lenni, mint meghalni... - morgott tovább, mire a kelleténél egy kicsit erősebben sikerült a pohár talpát az asztalhoz koccintanom.

 - Na jó, elég volt. Mi a kurva isten bajod van most? Itt vagyunk egy randin, amire önszántadból jöttél te is, mégis játszod itt nekem a dívát! Baekhyun, te nem ilyen vagy! - förmedtem rá, mire láttam, hogy egy kicsit összerezzen.

Nem szólt semmit, még a kaját is alig értettük, hogy mit rendel, aztán ahogy újra ketten maradtunk, láttam rajta, hogy még mindig sokk hatás alatt van.

 - Ne haragudj, nem akartam így rád förmedni, de a viselkedésed akkor is...

 - Tudom. Sajnálom - szakított félbe, majd rám emelte a tekintetét, ami enyhén könnytől csillogott - Csak tudod, félek attól, hogy beleélem magam megint a dolgokba és ugyan úgy fogok pofára esni, mint eddig...

 -  Baekhyun, én nagyon igyekszem most és...

 - Na ezt nem hiszem el neked! Ha te igyekeznél, akkor nem az exed hívott volna el randira, hanem te! - csattant fel azonnal, majd kicsit visszább is vett - Lett volna annyi eszed legalább, hogy felhívsz vagy eljössz és megmagyarázol mindent, nem másokon keresztül próbálsz meg kibékülni, vagy minek nevezzem ezt a... - hadonászott a kezeivel, majdnem lecsapva a mellettünk elhaladókat.

 - Tudom, hibáztam és sajnálom! - emeltem fel én is a hangom, mire szusszantva keresztbe fonta a karjait.

 - Na és ezek után mi a terved? - hisztizett, sütött róla, de valahogy mégis megmosolyogtatott, ahogy felfújta az arcát mérgében.

 - Most az lesz, hogy megvacsorázunk, megpróbálunk normális emberekként viselkedni egymással, minden hiszti nélkül és megbeszélhetnénk, hogy mégis mi a franc legyen velünk, mert én ezt nem bírom sokáig nélküled, Baek. Akármennyire szemét módon viselkedtem veled, én szeretlek téged és bármi áron bizonyítani fogom ezt neked, persze csak ha te is szeretnéd - kezdeti magabiztosságom a mondatom végére alább hagyott, Baek arcára mégis kiült valami, ami a remény apró szikráját élesztette újra a lelkemben.

 - Már ez a randi szerű is egy kezdet, hiszen eljöttem. Viszont, vannak kikötéseim - kezdett bele, majd a frissen kiérkező ételből bekapott egy falatot - Kérlek, légy őszinte, akkor is, ha nekem az fáj! - vázolta a dolgot, mire félrenyeltem - Remélem nem kell magyaráznom és kitérnem Chanyeolra...

 - Tisztában vagyok vele, miért mondod... - köhögtem még egy párat, majd ittam rá gyorsan.

 - Ha teszem azt, mész valakihez, arról ne számolj be, mert nincs hozzá közöm, mégis, ha úgy érzed, hogy csak szexelnél valakivel, ne más legyen az első...

 - Most arra célzol, hogy ha kielégülésre vágyom, hozzád szaladjak? Chanyeolhoz amúgy se mennék, a minap elküldtem a búsba, véglegesen...

 - Elküldted? Mit csinált?

 - A lakásomon várt, miután te elmentél tőlem, én elmentem inni, mindegy, hosszú és a lényeg annyi, hogy odaállított nekem és közölte, hogy szeret - magyaráztam evés közben és meglepetten nyugtáztam magamban, hogy sikerült egy normális hangnemet megütnünk.

- Na már csak ez hiányzott... - sóhajtott fel Baekhyun kikerekedett szemekkel, majd arcát azonnal megpróbálta a kezébe temetni, de nem igazán ment vele sokra.

 - Ennyire nem vészes a dolog... - mondtam neki, de valaki félbeszakított.

 - Kiket látnak szemeim... - hallottam meg a jellegzetes női hangot és a vér is meghűlt bennem egy pillanat alatt, ahogy az eddig szőke hajkoronán immár sötétbarnán csillant a fény és az a gúnyos mosoly, ami az arcán ült, szerintem örökre az emlékezetembe vésődött - Rég láttalak, Baekhyun.

 - Mehetsz is, Taeyeon... - löktem oda neki, mire a mellette álló srácra kapta a fejét, meglehetősen ingerülten - Senki nem kíváncsi rád meg az új seggnyalódra.

 - Yah, Oh Sehun! - visított fel a lány - A noonád vagyok, hogy beszélhetsz így?!

 - Rég leszarom, hogy ki vagy, úgyhogy akár húzhatnál is - megvetően pillantottam rá, majd igyekeztem a szemem sarkából Baekhyunt is szemmel tartani, akinek meglátva az enyhén könnyektől csillogó szemeit, automatikusan kaptam az asztalon pihenő másik keze után és úgy húztam fel magam után - Gyere, menjünk... - suttogtam neki kedvesen, mire visszaesett a székre és megrázta a fejét.

 - Ugye ez csak egy vicc? - vihogott fel Taeyeon, mire Baek alig halhatóan felszisszent - Ti? Komolyan, ti ketten? Hát ez valami szánalmas! Baekhyun, képes voltál bebuzulni, miután szakítottunk? - az a hülye ribanc nem volt tekintettel arra, hogy nyílvános helyen vagyunk, ráadásul már az étterem fele minket figyelt, egy pincér pedig épp közelített felénk.

 - Hallgass el végre! - csattant fel Baekhyun ingerülten - Vedd már magad észre! A helyedben már rég pofán vertem volna saját magam, amekkora ribanc lett belőled. Nem elég, hogy megcsaltál, nem is egy emberrel, még van képed engem bemocskolni azért, mert olyasvalakivel vagyok együtt, aki legalább szeret és megbecsül? Őszintén sajnállak, Taeyeon - ciccegett a végére Baekhyun, majd vonásait rendezve a pincérnek intett - Rendeznénk a számlát és már itt sem vagyunk.

 - Részvétem a csajhoz haver - veregettem meg a srác vállát, aki valószínűleg ennek a szukának az új fogása lehetett, nem tudom pontosan.

Elégedett mosoly kúszott a számra, majd miután kifizettem a vacsoránkat, amiért Baek puffogott, hogy persze, fizessek én, nem elég gáz neki a helyzet, egy óvatos csókkal hallgattattam el, majd kézen fogva vezettem ki az étteremből, elhúzva őt Taeyeon döbbent képe előtt.

Kiérve az étteremből Baekhyun fázósan húzta össze magán a zakóját, mire felém fordítva őt öleltem szorosan magamhoz, lágy csókot nyomva a homlokára és igyekeztem minél szorosabban tartani. Elárasztott egyfajta melegség Baekhyun monológja után, amit odabent lenyomott és büszke voltam, hogy igenis megmondta annak a ribancnak, hogy szívesebben van velem, mint vele volt.

 - Sehun, menjünk haza... - motyogta a mellkasomba, mire megsimítottam a hátát és leintettem egy taxit, hogy bemondva az ő címét, eleget tegyek a kérésének.

Egész úton némán ücsörgött mellettem, míg én a kezemet a combján pihentettem. A pár perces út végén kiszálltam a kocsiból, ajtót nyitottam neki, elvégre mégiscsak egy randin voltunk, majd Baekhyun visszahajolt a taxishoz, kifizetve neki az utat és elküldte. Értetlenkedve álltam ott, hogy akkor nekem most haza kell gyalogolnom, mire a következő pillanatba Baekhyun ajkai szorosan tapadtak az enyémre. Jólesően csókoltam a puha ajkakat, de nem tehettem sokáig, hiszen elvált tőlem és maga elé meredve pásztázta a földet.

 - Nem szokásom első randin ilyet csinálni...

 - Régimódi első randi elképzelésedben nincs csók a randi végén, amiért hazakísértelek? - mosolyodtam el pimaszul, mire felnézett rám és megrázta a fejét.

 - Nem erre gondoltam.

 - Hát mire? - pislogtam rá meglepetten.

 - Aludj itt nálam!

15.

Csendben ültünk a konyhában, egymással szemben, úgy szorongattam a kezemben a gőzölgő kávét körülölelő bögrét. Fogalmam sem volt, hogy minek is szemeztem azzal a fránya kávéval, nem szerettem a kávét, mindig inkább teát ittam és ez neki is feltűnt, de nem tette szóvá, csak megcsinálta nekem a forró italt, hogy értetlenül méregethessen, miközben meg sem kóstoltam azt. Mindenhol megakadt a tekintetem, ahol csak lehetett, körbenéztem a konyhán, amit szerintem csukott szemmel, álmomból felriadva is le tudtam volna írni, de rá nem néztem. Nem mertem, pedig vonzotta a tekintetem tincseinek vörös árnyalata, ahogy megcsillant rajta a fény. Jól állt neki ez a szín, nem úgy, mint nekem. Égett az arcom, szinte lángolt, ahogy a fülem is, valaki valahol biztosan nagyon szid, lehet, hogy épp ő az, csak magában tombol, amiért becsöngettem hozzá és csak rabolom az idejét a némaságommal.

 - Sehun, akarsz is valamit vagy csak bámulod azt a kibaszott kávét?

Összerezdültem a hangjára, olyan sértően csengett a fülemnek az eddigi csend után.

 -  Sejthettem volna... Inkább menj haza, miután megittad. Azt se tudtam, hogy szereted a kávét...

 - Nem szeretem - nyögtem ki az első értelmes mondatomat, amióta beléptem Baekhyun lakására.

 - Akkor minek kérted? - állt fel ingerülten az asztaltól és hangosan hátraküldve a széket, becsörtetett a szobájába, bevágva az ajtót, amiben megremegett az üveg.

Szenvedő mozdulatokkal szedtem össze a bátorságomat, hogy utána induljak. Hatalmasat sóhajtva nyomtam le a kilincset, a lehető leghalkabban nyitva be hozzá, majd ahogy megláttam, hogy fejjel lefelé temetkezett a párnáiba, a takarót is magára húzva, egy kicsit bátrabban léptem közelebb hozzá. Leültem az ágya szélére, hallottam a sóhaját, mikor tudatosult benne, hogy bejöttem hozzá, de most nem fog érdekelni, mert ha már eddig eljöttem, nem fogom itt befejezni a dolgot és újra megfutamodni.

 - Azért kértem kávét, mert olyan kibaszottul félek, hogy még a teát is eltévesztettem lányos zavaromban - kezdtem bele és kezemmel a takaró alá nyúlva kutattam a feje után, amire nem igazán volt szükség, mert lerántotta magáról a védő burkolatként szolgáló anyagot és csúnyán méregetett.

 - A lófaszt a seggedbe, ha már kigondoltam! - csattant a pofon az arcomon, majd Baekhyun ismételten eltűnt a takaró alatt - Ha megkérhetnélek, húzz ez innen és ne szórakozz velem tovább, mert többet nem viselek el én se...

 - Pont ezért jöttem, meg akarom beszéli normálisan a dolgokat veled - simítottam meg a sajgó bőrömet, mire Baek újra előbukkant - Történt egy-két dolog, amióta nem találkoztunk és rájöttem, hogy ezt nem így kellett volna csinálni...

 - Csak azt ne mondd, hogy ehhez kellett segítség is, mert magadtól nem jöttél rá, hogy egy seggfej módjára viselkedtél velem - a szemei villámokat szórtak.

 - Igazából pont így volt...

- Na jó Sehun, ebből így kurvára elegem volt és szeretném... Nem, azt akarom, - nyomta meg a hangsúlyt - hogy kibaszottul húzd el innen a segged a lakásomról! - kelt ki magából, ordított és egy pillanatra összerezzentem, mert nagyon régen nem láttam így tombolni őt.

Viszont ha most megfutamodok, akkor talán soha többé...

- Szeretsz te engem egyáltalán?

Bólintottam.

- Akkor miért hagytál elmenni, Sehun?

Csak néztem őt, ahogy meredten bámult rám, várva a válaszomra, de az sokkal nehezebben jött.

- Azért, mert... Nem tudom. Csak ártok neked, tudod? Mindig csak bántalak és néha, néha... Elgondolkozok ezen és utálom magam érte, de nem vagyok képes abbahagyni. Te mégis szeretsz engem és én kihasznállak, jobbat érdemelsz nálam! - felpattantam az ágyról, mire már nyitotta is a száját, hogy belekezd a mondandójába, de nem hagytam - Mikor elmentél, láttalak összetörni, de tudod, néha fájdalmat kell okoznod valakinek, hogy segíthess rajta. Baek, tartozom neked azzal, hogy majdnem térden állva kérjek bocsánatot, mert mindezek ellenére én szeretlek téged és... - hadartam el, de a végére csak azt vettem észre, hogy Baekhyun arcára kiült egy ellágyult mosoly, a szemei könnytől csillogtak, a következő pillanatban pedig ajkaival fojtotta belém a szót.

Éhesen mart az ajkaimra, nem hagyva szóhoz jutni, levegőért is éppen kapkodnom kellett, de komolyan, nem bántam. Valahogy annyira jóleső érzés járt át, hogy az sem érdekelt volna, ha ott fulladok meg Baekhyun ajkain csüngve. Azért ez egy kicsit ijesztő...

 - Baekhyun... - szólítottam meg, mikor végre elszakadt a számtól, kipirult arcát fürkésztem, ő pedig lesütve szemeit szuggerálta a padlót - Mondd, Baekhyun...

 - Ha azt akarod kérdezni, hogy megbocsájtok-e... - vonásait egy pillanat töredéke alatt rendezte, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem, gyomrom akaratlanul is megremegett, hatalmasakat bukfencezve, a víz pedig azonnal kivert - A válaszom igen. De nem fogom neked elfelejteni azt, amit tettél, így remélem, a jövőben jobban átgondolod, hogy mit művelsz az aktuális partnereiddel...

Lesokkolva álltam előtte, fogalmam sem volt, hogy ez most jót jelent nekem és megkönnyebbülhetek, amiért nem basztam el teljesen mindent vagy épp most kellene elkezdenem aggódni, mert Baek már-már utalt arra, hogy nem hajlandó velem újra kapcsolatot kezdeni.

Némaságba burkolóztunk, én feldolgoztam a hallottakat, ő pedig nyilván valami reakciót várt tőlem, ami elmaradt tekintettel arra, hogy megint kibaszottul nem értettem, hogy mégis hányadán állunk így a dolgoknak. Komolyan mondom, valaki verjen agyon most...

- Akkora egy barom vagy.

Mire odakaptam a tekintetemet, már Baekhyun nem figyelt azokkal a gyönyörű szemeivel, rózsaszín ajkain jele sem volt az előbbi mosolyának, csak egy cinikus horkantást hallatott, nem többet, hogy utolsó két mondatát intézze hozzám.

- Bizonyíts Sehun. Most pedig menj el innen.

- Mit tehettem volna?

Felháborodva tártam szét a karjaimat, ahogy Junmyeon hyung és Lu a kezükbe temetett arccal ültek hyung kanapéján, hallgatva másnap a sztorimat a Baekhyunnál töltött percekről. Yixing, aki addig idegesítően szürcsölt egy dobozos almalevet a hozzá járó szívószállal, hirtelen abbahagyta az ivást, majd megrázogatva a kiürült dobozt, vállat rántva kidobta azt. Mozdulatait követtem szememmel, végül mellém sétált, helyet foglalva a fotel karfáján, lazán átkarolva a vállaimat és mutatóujját felemelve vett egy nagy levegőt.

- Először is, ha már így bocsánatot kértél és Baekhyun-sshi így reagált, ebből leszűrhetted volna, hogy ő még mindig szeret, de nem tetted, mert egy barom vagy. Másodszor azt mondta, hogy megbocsájt, ezután leülhettetek volna a kukulásod helyett átbeszélni a dolgokat, de nem, mert te néma akartál lenni abban a pillanatban, mint a barmok szokták - hangja a mondanivalója ellenére dallamosan csengett, szinte már muzsikaként szolgált számomra, mégis el akartam süllyedni abban a rohadt fotelban, az almalé jellegzetes illatának emlékével az orromban, kiiktatva Yixing kioktatóan mozgó ujját - Harmadszor meg, ha azt kérte, hogy bizonyíts neki, akkor mi a kurva életért jöttél el a lakásáról egy békülős szex helyett? Te barom! - csapott egy kisebbet a tarkómra, majd felállva mellőlem, újabb almaléért ment.

Teljesen lefagytam, viszont hallottam Lu Hant felvihogni, de hyung azonnal rámorgott, így elhallgatott a kis köcsög.

- Lásd be Hunnie, Yixingnek igaza van. 

- Rájöttem... - húztam el a számat, de valahogy mégsem tudtam mit kezdeni azzal, hogy tényleg egy barom vagyok - És most mi legyen?

- Na jó, én ezt nem bírom tovább - Yixing sóhajtva vonult be a szobába, Junmyeon hyung pedig, aki addig hallgatott, rám emelte a tekintetét.

- Bizonyítani fogsz neki. Lu, vedd kezelésbe a kölyköt, mielőtt felakasztom magam a szerencsétlenkedésétől - veregette vállon az exemet, akinek aljas mosoly kúszott az ajkaira.

- Már veszem is.

Elbúcsúzhatok még az életemtől vagy most rögtön fogok eltávozni az élők sorából?

Nem kérdeztem, mikor Lu karon ragadva húzott maga után, út közben pedig be sem állt a pofája, mindenről beszélt, csak arról nem, hogy hova az anyámba visz. Jut eszembe, fel kéne néha hívnom anyámat...

- ... és gondolkozok rajta, hogy elmegyek ahhoz a céghez, szeretnék modellkedni, kapnék tök jó ruhákat is és utazgatnék ide-oda. Nem lenne jó? - de, az lenne.

- Ja, rohadt jó, de hova megyünk? 

- Ajj, már megint nem figyelsz rám! - toporgott egyet hisztisen, majd pár lépés után megállt egy üzlet előtt.

- Mert rohadtul nem közlitek velem, hogy mi a szart csináltok! - háborodtam fel, de konkrétan leszarta a hisztimet.

Ajkaira mosolyt varázsolt és behúzott magával az ajtón, odabent pedig egy fodrászat fogadott. Mi a szart keresünk itt, mikor nekem Baekhyun a fodrászom?!

- Lu, oké, kedves tőled, de Baekhyun szokta a hajamat...

- Ajj, kussolj már el na. Leülsz oda szépen és majd odaképzeled Byunt. Igenis fogadj szót az idősebbnek - morgott rám és már neki is állt trécselni az egyik lánnyal az ÉN HAJAMRÓL. Pofám szakad le menten.

- Jól van, pofás leszel öcskös... - léptek oda hozzám, én pedig arcon csaptam magam egy lemondó sóhaj kíséretében.

Nem ellenkeztem tovább, csak magamban puffogva hagytam, hogy Lu lelépjen az üzletből, amíg én némán tűrtem, hogy a fodrász elkezdje kikeverni a festéket.

Nagyjából egy óra telt el, mire az a majom visszatért, pár papír szatyorral a kezében, amiken nagyobb ruhamárkák logói díszelegtek és ahonnan általában vásároltam. Felvontam a szemöldököm, majd kifújtam a levegőmet, hogy eltüntessem az orromra hullott szőke hajtincset. Bizony, szőkét, mert Lu Han kitalálta, hogy ilyen színe legyen a hajamnak, mert régen annyira szerette. Na meg az anyád... Még mindig grimaszoltam, ahogy a tükörből méregettem a vigyorgó bambit, de ő nem pazarolt rám figyelmet, csak megdicsért, hogy mennyivel jobban nézek így ki és ahogy kifizette a munkadíjat, elindultunk a lakásom felé.

- Miért hozzám megyünk? - toporogtam a piros lámpa előtt a zebránál.

- Mert közelebb laksz, mint Yixingék és mert régen voltam nálad - válaszolta olyan természetesen, mintha csak az időjárás lett volna a téma.

 - Annyira kezd elegem lenni belőletek, meg a kis akcióitokból, hogy megkockáztatom, azért csinosítasz így ki, mert el akarod adni a vesémet és az ilyen külsővel kapósabb lennék, mint kipécézett áldozat...

Percek múlva már a nyitott ajtón engedtem be előre, ő pedig nagyot szippantott a levegőbe, nosztalgikus mosolyt öltve magára.

- Annyira olyan illat van bent, mint amit rajtad is érezni. Szeretem ezt az illatot.

- Ne kezdd ezt most kérlek... - mentem a konyhába, majd öntöttem neki kólát, mert tudom, hogy szereti.

- Indulj öltözni - vette ki a poharat a kezemből és a helyére nyomta a ruhás zacskókat, amikbe belepillantva, csupa elegánsan dögös cuccot láttam.

- Minek ez nekem? - kérdeztem és a szobámba érve elkezdtem ledobálni a pólómat, a farmert, hogy felvegyem helyette a hihetetlenül szűk fekete nadrágot és a fekete inget, amihez Lu előkereste a zakómat és egy nyakkendőt, majd simított kettőt a hajamon.

- Gyere, dobok neked egy kis sminket.

- Hallod, mondtam, hogy kezd elegem lenni belőled... - morogtam, de nem törődött velem, csak egy puszit nyomott a szám sarkára - Hé!

- Nyugi már. Különben is, ha itt végzek, én megyek haza...

- Akkor minek vágsz most engem ilyen csinosba?

Végképp nem értettem semmit, de kezdtem feladni az egészet.

- Pontban hatra legyél ezen a címen - pötyögött a telefonomba, amíg kontaktlencsét tettem a szemembe - Ugyanis foglaltunk asztalt Junmyeonékkal két főre.

Megálltam a mozdulatban, ahogy a másik lencsét tartottam a szemem előtt.

- Mégis minek? LU HAN!

- Mert randizni mész - rántotta meg a vállát és a kezében lévő telefonomban kezdett turkálni.

 - Na egyrészt teszed le a telefonomat kurva sürgősen... - ráztam meg fenyegetően az ujjam felé, miután beraktam azt a nyomorult lencsét a szemembe.

 - Pedig úgy látom, ez a Chanyeol gyerek nagyon "kedves" számodra - nyomta meg a kedves szót, ahogy a telefont felém fordította, ott pedig még az a kép virított, amit Chan titokban csinált rólam, miközben én a farkán dolgoztam. A kis faszfej...

 - Na elég volt. Milyen randiról magyarázol itt nekem különben is?! Kivel? - vettem el a telefont, mielőtt mást is találna benne.

 - Hát Baekhyunnal!

14.

A visszakézből pofon egy kifejezetten enyhe reakció volt arra, amit levágtam Chanyeol csókjára, ugyanis ellöktem őt magamtól, meglepettségembe pedig kettőt is lekevertem neki, egyet jobbról, a másikat pedig balról, mert ugye párosan szép az élet, még a pofonoknak is.

 - Normális vagy, a jó ég áldjon meg?! - fogta két oldalról az arcát, amin a tenyerem hatalmasat csattant, még zsibogott is utána.

 - Te beszélsz? Bejössz az éjszaka közepén a lakásomra, hívatlanul, majd lenyomsz nekem egy konkrét szerelmi vallomást és nekem esel! - fakadtam ki azonnal, a bennem dolgozó maradék alkohol hatására kifejezetten hangosan.

 - Ne ordibálj már, felkiabálsz mindenkit! Beszéljük inkább meg, Sehun, kérlek... - indult el felém, pár lépést közeledve, de rögtön magam elé emeltem a kezemet, mintegy távolság kérésként.

 - Közelebb jössz, kapod a következőt! Mit akarsz ezen megbeszélni? Chanyeol, azt hiszem, valamit nagyon félreértettél... Én nem szeretlek téged és nem is érzelmek vezéreltek hozzád, akárhányszor mentem fel a lakásodra. Nekem ez érzelem mentes szex volt, ami köztünk történt, érted? - túrtam nagyot sóhajtva a hajamba, mire Chanyeol szája egyre jobban kezdett lefelé görbülni - Azt hittem, hogy még az elején letisztáztuk, hogy nem viszünk bele érzelmet, ami részemről sikerült, de mi van veled, Yeol? Mi van azokkal a srácokkal, akik átjáróházat csináltak a lakásodból? - ültem fel végül a konyhapultra és ott megtámaszkodva bámultam az elveszetten ácsorgó, földet pásztázó Chanyeolt.

 - Ma elküldtem Jongdaet, tegnap Minseokot, Jongin hívásait ignoráltam és beszedtem a nekik kitett pótkulcsot is, mert amióta legutoljára nálam voltál, egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből! - mondandója végére kezdett egy kicsit hangosabb lenni a kelleténél, de pár nagy levegőt vett és ismét halkabban folytatta - Hagytam magam neked, hogy megdugj, ráadásul isteni veled a szex, mindkét oldalról és annyira ismerlek már, a kis vigasztalódós estéid meg minden szarságod után, hogy ezt nem tudom tovább érzelem nélkül csinálni... - a szemembe fúrta a tekintetét, ami éppen csak észrevehető könnyektől csillogott a lámpa adta félhomályban.

 - Mi történt veled, Chanyeol? - kérdeztem tőle, amolyan költői kérdés jelleggel, hiszen nem ilyennek ismertem őt meg, sőt.

Miután LuHannal szakítottam, belevetettem magam az önsajnáltató időszak végén az éjszakai életbe és egy klubban ismertem meg őt, már aznap este az ágyában kötöttem ki. Életem első aktusa volt passzív félként és bár akkor találkoztunk először, mégis vigyázott rám. Viszonylag közel lakott hozzám, ám mégsem fordult meg a fejemben, hogy korán reggel, amikor magamhoz tértem sajgó fenékkel, hogy lelépjek tőle, hanem megvártam azt, míg felébred. Nem éreztem kínosan magam mellette és olyan sem fordult meg a fejemben, hogy soha többet nem akarom látni, mégsem volt ez több puszta vonzódásnál köztünk. Mikor felkelt, meglepett volt, emlékszem az arcára és a megjegyzésére, hogy az egyéjszakásai ilyenkorra már régen lelépnek tőle, majd egy kedves mosoly kíséretében hozzátette, hogy a többiek reggelivel, telefonszámos cetlivel és epekedő szívvel várják a marasztalást. A válaszom végtelen egyszerű volt, hiszen nem tartoztam egyik kategóriába sem, csak meg akartam őt ismerni. Elmondtam neki, hogy élveztem vele a szexet és meg szeretném ismételni, de semmi több. Érdeklődve fogadta a kijelentésemet, majd elmosolyodott és közölte, hogy nyugodtan zuhanyozzak le, ad másik cuccot és majd visszakerül hozzá. Sokáig elmélkedtem a zuhany alatt, mikor belépett mellém és történt minden magától, újra lefeküdtünk még aznap reggel, majd telefonszámot cseréltünk és azon kaptam magunkat, hogy két nappal később egy kávézó teraszán ülve cigarettáztunk és beszélgettünk. Chanyeol érdekes embernek tűnt, nekem pedig szükségem volt valakire, aki eltereli a gondolataimat a szakítás friss élményéről, ő tökéletesen megfelelt ennek a célnak. Ha testiségre vágytam, esetleg ki akartam kapcsolódni, vagy csak egyszerűen beszélni akartam valakivel, Chanyeol mindig ott volt - ám akkor, azon a kávézós beszélgetős napon kikötöttük, hogy nem viszünk érzelmet a dologba. Yeol még nevetett is rajta, hiszen már akkor is hasonló életvitelt folytatott, csak a partnereit cserélte bizonyos időközönként, nehogy beleéljék magukat egy kapcsolat reményébe. Amióta csak az eszemet tudtam, Chanyeol volt az az ember, aki kerülte a kötöttségeket és amin vagy akin csak egy használható lyuk is volt, azt tutira ágyba vitte és én nem ismerek rá arra a Chanyeolra, aki most a konyhámban zavartan bámul maga elé, mert mindenkit elutasítva eljött hozzám, szerelmet vallott nekem és most vár a csodára. Mi a faszt kezdjek a helyzettel?

 - Csak adj nekem egy esélyt, kérlek - szólalt meg végül, mire felhorkantva azonnal ellenkezni kezdtem.

 - Esélyt, azt, meg a lófaszt! Baekhyunnak is esélyt adtam és nézd meg, hogy mégis hol tartok! - reagáltam le hevesen a dolgot, mire Yeol összehúzta magát, kezeit összefonta maga körül és lehajtott fejét oldalra fordította - Nem, ezt felejtsd el.

 - Arról miért én tehetek, hogy Baekhyunnal mit csináltál? - kérdezte enyhe remegéssel a hangján.

 - Tőled indult ki az egész, igenis tehetsz róla!

 - Attól, hogy köcsög vagy és nem becsülöd meg, amid van, nem én leszek a szemét, aki tönkre vágta az eleve halálra ítélt "járok a legjobb barátommal, mert én szeretem őt, ő pedig kezd vonzódni hozzám, de megcsalom, mert miért ne" kapcsolatotokat - vágott vissza rögtön és úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit újra önmaga lenni.

 - Akkor mégis mit akarsz, mit mondjak? Hurrá, járjunk, mert te épp ilyen kedvedben vagy? - szálltam le a pultról és elé léptem, hogy a szemeibe nézhessek.

 - Akkor legalább hagy maradjak itt reggelig, rohadtul nincs most kedvem hazavergődni - az a magabiztosság, ami hirtelen elöntötte Chanyeolt, még engem is meglepett, pláne mikor egyenesen az ajkaimra hajolva suttogta ezt, kísértésbe ejtve az amúgy is ingatag lelkemet, nem bírtam neki ellenállni és én szüntettem meg a távolságot kettőnk között.

Megkönnyebbülten sóhajtott bele a csókunkba, ahogy nyelvével a számba furakodott, karjait szorosan körém zárva, végigfuttatva azokat a hátamon, majd elkezdett terelni a szobám felé. Hevesen falta az ajkaimat, ahogy haladtuk egyre beljebb, majd végigdöntött a bevetetlen ágyamon, amibe egy napja még Baekhyunnal csináltam ugyan ezt. Jóleső sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy Chanyeol fölém mászva csókolt meg újra, kezével pedig a testemen kezdett barangolni olyan gyakorlottsággal, mint senki más. Ismerte minden egyes porcikámat, akár a sajátját és tudta, hol érintsen úgy, hogy én könyörögjek neki többért. A testem automatikusan reagált az érintésére, holott a szívem nem akart Chanyeoltól semmit, mégis hagytam neki magam, ahogy eddig mindig...

Korán ébredtem, alig múlhatott el hét óra, de tekintettel arra, hogy ittam az este, nem is voltam meglepve, annál inkább azon, hogy Chanyeol karjai fonódtak körém, ahogy békésen szuszogott mellettem, kócos hajjal, enyhén elnyílt ajkakkal. Lefejtettem magamról a hatalmas kezeit, majd felültem mellette, mire a takarómat ölelte magához és abba fúrta a fejét, a másik takarót pedig félig lerúgta magáról, megmutatva ezzel a lábait, az egyébként formás hátsóját és a csikarásnyomos hátát. A kiszívott nyakáról inkább hallgatnék...

Megtámasztottam a homlokomat a kezembe, majd sóhajtva egyet, óvatos mozdulatokkal, nehogy felébredjen, kimásztam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Meztelen talpam halkan csattogott a parkettán, majd a hideg kövön, ahogy elértem a fürdőig és langyosra állítva a vizet, beálltam a zuhanykabinba, folyatva magamra a kellemesen hűsítő, mégis frissítő vizet. Bevallom őszintén, gondolkodóba ejtett az, amit Yeollal tettem az este. Mi a faszt művelek? Hatalmasat sóhajtottam, majd a fejemet lehajtva hagytam, hogy a víz végigcsurogjon a fejemen, teljesen átáztatva a hajamat és hogy teljesen elzárva a meleg vizet, levegőért kapkodjak a hirtelen jött hideg miatt. Szükségem volt erre, hogy felébredjen a tudatom is, így ennek köszönhetően lihegve kaptam el a fejem a vízsugár útjából, hogy megkapaszkodhassak a csempéken. Újra élvezhetőre állítottam a víz hőmérsékletét, mikor a hátam mögül ölelő karok fonódtak a testem köré, lágy csókot hintve a tarkómra, majd a karok gazdája egyenesen nekem préselődött.

 - Annyira hangosan hörögtél az előbb, hogy megijedtem...

 - Chanyeol, rég le kellett volna már lépned.

Ölelésének szorossága azonnal gyengült, ahogy kiejtettem a számon ezeket a szavakat. Eltolt magától, majd megfordított, hogy hatalmas kezei közé foghassa az arcomat, úgy bámult a szemembe. Kétségbe esett tekintete láttán talán csak egy tizedmásodpercre, de annyira se talán, hogy megfordult a fejemben, nem dobom ki Chanyeolt, aztán mégis meggondoltam magam. Eddig ő is ezt tette mindenkivel, talán minden bűntudat nélkül; most miért ne tapasztalhatná meg, hogy milyen érzés, amikor őt hajítják ki?

 - Sehun...

 - Arra kértelek, hogy menj el, nem? Minek vagy még itt? - fejtettem le a kezét az arcomról, mire összeszorítva ajkait, bólintott egyet.

 - Ha te így... - na nehogy ő álljon neki hisztizni itt, mert menten falnak megyek! - Akkor megyek - lépett ki mellőlem a zuhanykabinból, elvéve a magamnak kikészített törölközőt, amit a derekára csavart, majd a vizes talpával kicsattogott a szobámba.

- Szia! - kiabáltam utána nyomatékosításképp, hogy tényleg induljon már el innen, mire a feje újra felbukkant az ajtóban, mert cseszte becsukni maga után - Chanyeol...

- Van egy cigid? - meresztette rám azokat a hatalmas szemeket, enyhén legörbült szájjal.

- Ott van a telefonom mellett a kis éjjeli szekrényen, nagyon jól tudod - morogtam, ő pedig csak megrázta a fejét.

- Megvárlak és majd adsz egyet, annyival tovább láthatlak még most - varázsolt egy hatalmas mosolyt az arcára, már-már amolyan szívmelengető fajtát, hogy majdnem ellágyult a szívem. Tényleg szeretne? Gyorsan megráztam a fejem, hogy még a gondolatát is elkergessem Chanyeolnak, meg az érzéseinek, mikor úgy döntöttem, hogy elég volt a fürdésből és ideje kimászni a zuhany alól, viszont ez a tetű lenyúlta a törölközőmet, így muszáj volt a szennyesből kihalásznom azt a darabot, amit legutoljára Baekhyun használt. Csodás, egyszerűen mesés!

 - Hé Sehun, soká jössz ki? - kukkantott be újra Yoda, mire elhúztam a számat.

 - Haladok, csak te is menj már...

 - Nem értem, hogy miért lettél ilyen ellenséges velem, csak azért, mert elmondtam, hogy szeretlek - váltott hirtelen komolyra, ahogy a mosolya is leolvadt az arcáról, teljesen más kifejezést öltve magára - Nem a világot vertem igába, csak kimondtam a kibaszott érzéseimet irántad! - förmedt rám - Megnéztem volna, hogy vajon Baekhyun hogy reagált, mikor szerelmet vallottál neki, tuti nem volt ekkora seggfej, mint amit te most mutatsz magadról... 

 - Befejeznéd? - masszíroztam meg az orrnyergemet, ugyanis a hirtelen kirohanásos hisztijétől kezdett fájni a fejem.

 - Mert különben? Elhallgattatsz, mert fáj az igazság? Ugyan, Sehun. Ne légy ily' gyerekes - kacagott fel gúnyosan, mire egy hatalmas lendülettel léptem elé és a kezeim közé fogva az arcát, ajkaimat egyszerűen az övére tapasztottam, nem törődve a következményeivel, csak az lebegett a szemeim előtt, hogy hallgasson már el végre - Nocsak... Milyen... Heves... Lett itt valaki - lökte oda akadozva a szavakat, mert akárhányszor elvált tőlem, újra megpróbáltam belé fojtani a szavakat - Folytassuk bent?

 - Az előbb csak egy szál cigarettát akartál... - haraptam bele a már kissé duzzadt alsó ajkába, mire felmorrant.

 - Ja, még jössz nekem egy cigivel, megígérted - nevetett bele a csókba, én pedig megharaptam a nyelvét is, ő pedig felsikoltott - Faszfej!

 - Te kezdted...

Sokáig marcangoltuk egymás ajkait, mikor nekiütközött a hátam a hűtőnek és Chanyeol úgy préselt a hideg felüleltnek, áttérve a nyakam csókolgatására, hogy kiült rám a libabőr összes létező formája. A testem megremegett minden érintése nyomán, szinte perzseltek a fürge ujjainak nyomai, Yeol pedig elkezdte kiszívni a nyakam, mint már oly' sokszor tette, hogy nyomot hagyjon rajtam. Elégedetten sóhajtoztam, félrebillentve a nyakam, majd gondoltam egyet és megharaptam a kulcscsontját. Fájdalmasan szisszent fel, hogy aztán elégedett vigyor ülhessen ki az arcára és úgy kezdjen terelni a szobám felé. Mikor lelökött az ágyra, félretolva a derekamon megkötött törölközőt, azonnal feleszméltem.

 - Hallod, fejezd ezt be... HAGYD ABBA! - löktem el magamtól, értetlen tekintete csak úgy cikázott az arcomon, mire megráztam fejem és felsóhajtottam . Húzz el, Yeol. Elegem volt.

 - Most megint mi bajod lett? Baszd meg, rosszabb vagy, mint egy nő! - kezdett el morogni az orra alatt, majd minden szó nélkül összeszedte a ruháit, hogy aztán magára kapkodva azokat, leléphessen a lakásomról, jó hangosan szidva engem és bevágta maga mögött az ajtót. Kiengedtem tüdőmből az addig bennrekesztett levegőt és elgondolkoztam azon, hogy mégis mikor rontottam el ennyire mindent?

Lehorgasztott fejjel ültem a most már ismerős nappaliban, a kellemes meleget árasztó falak között, hogy kezembe fogva a már félig üres poharamat, egy keserű félmosolyra húzzam a számat. Sütött a tekintetemből a fájdalom, szánalmat keltő ábrázatom volt, kívülállóként már rég arcon köptem volna saját magamat, viszont volt valaki, aki mindezek ellenére ismét meghallgatott engem és valahol mélyen bántam, hogy eddig szartam az ő fejére is.

 - Köszönöm hyung.

 - Majd ha megfogadtad a tanácsomat...

 - Meg az enyémet is! - szólt közbe LuHan, mire Yixing tarkón csapta, ő pedig hirtelen lendülettel és talán nosztalgikus megszokással, de azonnal mellém vetődött - Sehunnie, védj meg!

 - ... akkor köszönd meg. Hidd el Sehun, ezt senki nem teszi helyetted helyre - fejezte be végül Junmyeon hyung a mondatát, mire felsóhajtottam.

 - Jó, igazatok van, de mégis azt mondjátok meg nekem, hogy hogy a szarba kezdjek neki?

Az a vigyor annak a háromnak az arcán közel sem volt számomra valami bizalom gerjesztő, nem is értem, hogy miért mentem én ebbe bele, vagyis hogy miért mentem el Junmyeonhoz és mi a francnak csöngetek most be a már jól ismert lakásba? A szívem egy ütemet kihagyott, mikor láttam lenyomódni a kilincset, majd nyílni az ajtót, végül belepillanthattam azokba a csodás barna szemekbe és az enyhén elnyílt rózsaszín ajkak azonnal megbabonáztak.

 - Sehun?

13.

Ismeritek azt a kínos csendet, amit valakinek minél hamarabb illik félbeszakítani, mert még egy perc belőle és akkor ott döglött meg az egész helyzet? Akkor jó, mert nekem épp egy ilyet sikerült egy lassan részegedő, idétlen csuklással egybekötött kacajjal félbeszakítani.

- Sehun, ez kurvára nem volt vicces.

- Ugyan már, LuHan, hiszen olyan régen volt, hogy utoljára láttalak - álltam fel a helyemről ingatagon; rohadt whisky tisztán, majd megpróbáltam megölelni -Eszedbe se jusson! - ugrott arrébb, mire lebiggyesztett ajkakkal meredtem hol rá, hol Junmyeonra.

- Ti problémátok, beszéljétek meg.

Köszi, de tényleg. Sokat segítettél.

- De Sehunnal lehetetlen bármit is megbeszélni! - kelt ki LuHan magából rögtön, én pedig nem hagytam annyiban.

- Na te csak hallgass el szépen! - emeltem fel a hangom - Nem is tudom, ki lépett le Kínába mindennemű kibaszott szó nélkül!

- Nem is tudom, ki mondta, hogy szakítsunk és felejtsük el az egészet!

- Megcsaltál valami ZiTao gyerekkel, LuHan! - fordultam felé hatalmas lendülettel.

- YiFannak hívták!

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, mikor lekevertem LuHannak egy akkorát, hogy a mögötte lévő fotel fogta meg, mikor belehuppant.

- Na jó, ebből elegem volt - cibálta fel hyung Lut ültő helyéből, majd felkapva a cuccaimat is, hozzám vágta azokat és egy pillanat alatt a folyosón találtuk magunkat LuHannal, az utánunk küldött cipőinkkel együtt.

- Köszi, most nincs hol laknom miattad... - fújtatott Lu, mire megcsóváltam a fejem egy mosoly kíséretében.

- A cipőd az összes cuccod?

- Ajj, hallgass már el...

Vállat rántva indultam el lefelé a lépcsőkön, hiszen mégiscsak ki lettem dobva és egy emelettel lentebb azt vettem észre, hogy LuHan igen szorgalmasan jön utánam. A vállam felett pillantottam rá, aztán felé is fordultam, ő pedig hisztisen elcsapta a fejét. Nem értettem a hisztijét és jogtalannak is tartottam, de az ő baja, hogy még majdnem öt év után is így eszi a fene azért, mert kidobtam a hűtlen fajtáját. Micsoda görbe tükör ez most az élettől számomra...

- Veled mehetek? - hallottam meg végül a halk suttogását, mikor kilépett utánam a lépcsőházból.

- Hová? - kérdeztem vissza széttárt karokkal.

- Ahová te is mész - indult utánam, mire megvontam a vállam.

- Inni készültem menni.

- Akkor megyek.

Ahogy mellém ért, beállt közöttünk a csend, de ez már kevésbé volt kínos, inkább egy picit feszült, hiszen az előbb mostam be neki, ami a tökéletes porcelánszerű bőrén kezdett piroslani mostanra.

- Nagyon fáj? - kérdeztem tőle, fél szemmel felé pillantva, mire elhúzta a száját.

- Hagyjuk inkább, megérdemeltem... Csúnya volt, amit veled műveltem és nem magyaráztam meg semmit, pedig arany életem volt melletted, mégsem becsültelek. Tudod, minden jó hiánya akkor tűnik fel, amikor már elveszítetted... - mosolygott keserűen, én pedig megtorpantam.

- Lu, ezt most abba kell hagynod - szóltam rá, ahogy szólásra nyitotta a száját.

- Miért, Sehun? Nem volt igazságtalan, amit tettem? - csattant fel rögtön.

- Lu, gyerekek voltunk még szinte... - céloztam a kapcsolatunkra, hiszen én csak 17 voltam, mikor szakítottunk, ő pedig 22. 

Teljesen komolytalanok voltunk, a kezdeti rózsaszín felhős boldogságban úszva, tipikusan az első szerelem volt mindkettőnk életében, hiába Lu az idősebb. Romantikus sztori volt a miénk, én a végzős gimis évemet igyekeztem túlélni, ő pedig a munkával próbált helyt állni a kapcsolatunk idején, mikor összeköltöztünk a ballagásom után és elkezdődtek a problémák. Nem tudtuk elviselni egymás dolgait és mindig belekötöttünk a másikba, aminek az lett az eredménye, hogy LuHan megunta a gyerekes hisztimet és lelépett azzal a YiFan nevű gyerekkel. A baj mégis az volt, hogy ezt nem tőle tudtam meg. Napokig sírtam, hazaköltöztem a bátyámhoz, hiszen a szüleim Japánban dolgoztak akkor és minden el akartam felejteni, ami emlékeztetett LuHanra. Persze ő a szakításos kiakadásom után mindent otthagyott és Kínába ment, megszakítva ezzel a kapcsolatunkat teljesen.

- Akkor is tartozom egy magyarázattal.

- Gyere, üljünk be valahová és beszéljük meg normálisan - sóhajtottam fel, majd az első kocsma felé húztam őt, ahol rendeltem magunknak két sört - Hallgatlak.

Hosszú, gyűrűkkel teli ujjait kocogtatta a poháron, amibe remegő kézzel töltötte ki magának a sört. Türelmesen figyeltem őt, a tökéletes simaságú bőrét, amin a jobb oldalt volt egy alig észrevehető heg, a hosszú szempilláival keretezett bambi szemeit, amik sejtelmesen csillogtak és az enyhén kicserepesedett ajkait. Megnyalta a száját, krákogott egyet, majd beleivott az italába, hogy újra hallgasson.

- Sehun, nekem ez nem megy.

Meglepve emeltem a tekintetem az övére, félig felvonva az egyik szemöldökömet, hiszen még egy árva szót nem nyögött ki, de neki már nem megy!

- Lu, nem erőltetem, de te akartál velem jönni és megmagyarázni a dolgokat - ráztam meg értetlenül a fejemet, mire sóhajtott.

- Tudom és sajnálom, de nem vagyok rá képes! - dühös volt, ahogy a kezei ökölbe szorultak és úgy fonta maga előtt keresztbe a karjait, mintha attól félne, kap még egy pofont.

- Akkor egyszerűen hagyjuk, jó? - túrtam a hajamba - Csak beszélgessünk arról, hogy hogy vagy most. Nem kell a múltról beszélni, elmúlt már.

- Inkább azt mondd, hogy veled mi van, hiszen süt rólad, hogy magad alatt vagy és gyanítom, nem egy hirtelen bal lábas napod van... - támaszkodott meg végül állával az egyik tenyerében, úgy fürkészve a tekintetével, mint aki épp olvasni próbál belőlem.

- Ma reggel szakítottam kemény egy hetes járás után a legjobb barátommal, mert megcsaltam egy másik haverommal őt a füle hallatára, de előtte fogadtam rá, hogy magamba bolondítom három hét alatt, ő ezt megtudta és segített nyerni, de a vesztes ezt még nem tudja, pedig vele csaltam meg őt... - hadartam el az elmúlt pár hét eseményeit nagy vonalakban LuHannak, aki csak hatalmasra kerekedett szemeit meresztette rám.

- De nagy szarban vagy baszki... Nem tanultál a hibámból? - állt fel velem szemben és azonnal lekevert nekem egy nagyot - Hogy lehetsz ekkora idióta?

Szó nem hagyta el a számát, csak hallgattam, ahogy Lu mindennek elhord engem is, majd saját magát is, amiért ugyan azt elkövettük mind a ketten.

- ... és nem hiszem el, hogy annak ellenére, hogy szereted, képed voltál megcsalni, mikor tudod, hogy milyen érzés lehetett neki! Sehun!

Felsóhajtottam, majd kértem még egy kört, ezúttal a sör mellé egy kis töményet is, mert bármennyire is szerettem régen LuHant, most már elég kibírhatatlan lett...

- Felfogtam Lu, köszi.

- És hogy fogod helyre hozni? Halljam, milyen zseniális ötleted van a srác visszahódítására? - húzta le a töményet, amit eredetileg magamnak kértem.

- Semmi.

- Nem mondod komolyan... - csapta magát homlokon - Na ide figyelj! Fogod magad és igenis elmész hozzá, hogy megmagyarázz neki mindent és ne legyél akkora nyomorék, mint én voltam, miután azt tettem veled, amit. Nem hagyhatod, hogy ugyan azt élje át, mint anno te, csak azért, mert nem vagy képes rájönni, hogy amit ő megtett érted, az szerelem. Ne légy töketlen, Sehun! - próbálta önteni belém a bátorságot és ez kifejezetten nevetségesnek hatott a jelenlegi helyzetemben.

- Ki gondolta volna, hogy egyszer az exem fog tanácsot adni abba, hogy hogyan szerezzem vissza a másik exemet, akit szeretek... - nevettem fel keserűen, majd tekintetemet a LuHanéba fúrtam, amikor észrevettem valami furcsa csillogást benne - Jól vagy? Megártott a sör meg a tömény?

 - Jajj, nem, semmi ilyesmi, csak... Gondolkoztam és... Annyira megváltoztál. Persze örülök neki, csak mégis, nem az vagy már, akibe annak idején beleszerettem - mosolygott kedvesen, mire én is viszonoztam gesztusát.

 - Köszönöm, LuHan.

Végül még egész sokáig eldumálgattunk, aminek a telefonom csörgése vetett véget, ugyanis Junmyeon hyung remélte, hogy Lu velem jött és még életben van, de ahogy megnyugtattam, hogy nem marcangoltuk szét egymást, megjegyezte, hogy visszakísérhetném a lakásukra. Csak hogy lássák, milyen rendes fiatalember vagyok, megtettem ezt a szívességet nekik és bő fél óra múlva már hyung lakása előtt búcsúztam el tőlük, hogy hazafelé vegyem az irányt, így hajnal kettő tájékán. Igen, kicsit eliszogattuk az időt, de nem bántam. Jól esett a LuHan-féle bátorító beszéd és kezdtem rájönni, hogy ezzel próbálta jóvá tenni, amit velem tett öt éve. Baráti tanácsot adott, hogy Baekhyun ne törjön annyira össze, mint én. 

Megkönnyebbülten sétálgattam az alvó városban, kerülőt is téve, direkt nem buszoztam, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiség is nagyjából felszívódjon bennem és egy kellemes órás séta után már a lépcsőházban tartottam felfelé a lépcsőn. Előkotortam a zsebemből a kulcsomat, majd el akartam forgatni azt a zárban, de meglepetésemre nyitva volt, márpedig én tutira bezártam!

 - Hé, van itthon valaki? - kiabáltam be, ahogy lerúgtam a cipőmet és beljebb sétáltam.

 - Sehun? - a szőr felállt a hátamon a hangjától, amikor meghallottam, mégis reménykedtem benne, hogy csak olyan részeg maradtam, hogy hallucinálok.

 - Hát te meg mit keresel itt? Sose jössz át hozzám... - csalódnom kellett, ugyanis nem én voltam részeg, Chanyeol tényleg a lakásomon várt, kihalászva a pótkulcsot a lábtörlőm alól, amit igazából fogalmam sincs, hogy minek is tároltam ott.

 - Csak beszélni akartam veled és azt hittem, hogy itthon leszel, de inkább megvártalak - kezdte el a kis mondandóját, mire sóhajtva a hajamba túrtam.

 - Yeol, kicseszettül majdnem hajnal négy van, mit akarsz?

 - A fogadásról akartam be...

 - Azt megnyertem.

Hirtelen csukta be a száját, ahogy közöltem vele a tényt, miszerint veszített és a szemem sarkából láttam, ahogy megrázza a fejét, mint aki nem hiszi el a dolgot.

 - Mi van? De hát a lakásomon szakítottatok! - csattant fel, én pedig olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam. Hangos volt.

 - Ennek ellenére tegnap reggel lefeküdtünk és igen, Baek volt alul, ahogy te azt kikötötted. Szóval, hogy is volt a nyereményem? - léptem hozzá közelebb, mikor kisétált a szobámból a konyhába, ahol letettem az épp kitöltött pohár vizet.

 - Azt mondtam, hogy azt kérsz tőlem, amit csak akarsz... - hajtotta le csalódottan a fejét. Nos igen, ez van, ha valaki nagyon biztos a dolgában és utána hatalmasat bukik.

 - Ja, igen, kitaláltam, hogy mit szeretnék - mosolyodtam el édesen - Tűnj el az életemből, Chanyeol. Tönkre teszel körülöttem mindent, így azt kérem tőled, hogy soha többé ne keress - töröltem le a mosolyt a képemről, hiszen teljesen komolyan gondoltam, hogy hagyjon békén.

Mindenről ő tehetett, még ha nem is egyedül, de a baj fő forrása maga Chanyeol volt, minden esetben.

 - Nem kérheted ezt tőlem, Sehun. Nem teszem ezt meg - rázta meg a fejét sóhajtva.

 - Mi az, hogy nem?! Miért nem? - horkantam fel, mire nekinyomott a konyha pultnak és vészesen közel hajolt az arcomhoz.

 - Azért nem, mert szeretlek, Sehun - suttogta az ajkaimra, mielőtt bezárta volna a köztünk lévő aprócska távolságot...